Auschwitzi exkurzióra viszik a ĽSNS-es sisakban játszó hokisokat

Breznóbánya (Brezno) |

<p>Év végéig eltiltották edzői tevékenységének gyakorlásától Tomáš Turňát a breznóbányai HKB hokicsapatból. A Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) képviselői korábban azzal dicsekedtek a Facebookon, hogy az ifi hokicsapat 15 éves játékosai az ő logójukkal ellátott sisakokban léptek volna pályára.</p>

Peter Šulej, a HKB végrehajtó bizottságának elnöke hangsúlyozta: Turňa nem Kotleba-szimpatizáns, és az egész klubbal együtt nyilvánosan elhatárolódott az említett párt támogatásától. Tomáš Turňa, az edző elmondta: a matricák kiragasztása a tudomása nélkül történt, és amikor észrevette, rögtön utasította a játékosokat, hogy távolítsák el azokat. Felszólításának ugyanakkor nem mindenki tett eleget, amire az edző saját bevallása szerint nem fordított kellő figyelmet.  Šulej szerint az edző egyszeri mulasztásáról van szó, amely ugyanakkor sajnálatos módon az egész klub hírnevének ártott.  Elmondása szerint a matricákat kiragasztó gyerekeket nem büntetik meg, hanem inkább elviszik őket egy exkurzióra az auschwitzi koncentrációs táborba. "Reméljük, hogy ilyen módon jobban tudatosítják majd, milyen veszélyekkel és kockázatokkal járhat a fajok vagy vallások szerinti szegregáció, illetve a szélsőséges csoportok támogatása " - fűzte hozzá Šulej.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?