Augusztus végén távozik posztjáról az országos rendőrfőkapitány

Milan Lučanský
Pozsony |

Milan Lučanský rendőrfőkapitány augusztus 31-én távozik pozíciójából, és 30 évnyi szolgálat után elhagyja a rendőrség kötelékét is. Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter elégedett Lučanský döntésével, hiszen több dologban nem értett egyet a rendőrfőkapitánnyal.

Lučanský azzal magyarázza lemondását, hogy nem szeretné vállalni a felelősséget a rendőrség politizációjáért, amit a jelenlegi belügyminiszter, Roman Mikulec szorgalmaz.

„A kollégáim, a családom és a barátaim erős támogatása ellenére is azt kell mondanom, hogy nem akarok együttműködni a belügyminisztérium jelenlegi vezetésével. Nem bíznak bennem, és én sem bennük. A közös munkának a kölcsönös tiszteleten kellene alapulnia. Roman Mikulecet korrekt embernek tartom, de nem ismerem el belügyminiszterként”

– közölte a rendőrfőkapitány a közösségi oldalán. A későbbi sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy a belügyi tárca korlátozta a hatáskörét, így nem nevezhetett ki senkit a betöltetlen pozíciókba, ezzel pedig nem tudott megbékülni. 

Roman Mikulec szerint szó sincs arról, hogy az általa vezetett minisztérium politizálná a rendőrséget. Állítja, hogy Lučanský kommunikációja nem fair, hiszen mást állít a médiának, mint amiről négyszemközt tárgyaltak.

„Én rákérdeztem Lučanský úrnál arra, hogy mégis mit ért a rendőrség politizációja alatt, és nem nagyon tudta megválaszolni a kérdést. Ahogy néztem a sajtótájékoztatóját, azt láttam, hogy az újságírók kérdéseire sem válaszolt rendesen. Én itt nem látok semmiféle politizációt, főleg azután, hogy Lučanský úr a Smer kormányzása idején lett rendőrfőkapitány, és az ő megválasztásáról sem lehet azt mondani, hogy teljesen transzparens és politikamentes lett volna”

– jelentette ki a tárcavezető.

Lučanský hatáskörével kapcsolatban Mikulec azt mondta, hogy a hivatalba lépése után rögtön kiadott egy parancsot, melynek értelmében az összes személyi változtatást le kellett állítani a teljes rendőrségnél, vagyis szó sincs arról, hogy ez az intézkedés kifejezetten a rendőrfőkapitány ellen irányult.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője Lučanský lemondásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ezzel megkezdődött a szlovák rendőrség megtisztítása, hiszen Lučanskýt Robert Kaliňák és Denisa Saková emberének tartják. Peter Pellegrini viszont éppen a rendőrség politizációját látja a rendőrfőkapitány lemondásában, és úgy véli, hogy az új kormánykoalíció olyan jelöltet fog kinevezni a helyére, mely kifejezetten az ő érdekeiket fogja szolgálni. 

Lučanský volt Szlovákia 11. rendőrfőkapitánya. 2018 júniusában váltotta Tibor Gašpart, akinek a Kuciak-gyilkosság utáni közfelháborodás miatt kellett távoznia a rendőrség éléről. Hogy ki lesz Lučanský utódja, Mikulec egyelőre nem árulta el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?