„Aránylag nagy a valószínűsége annak, hogy nálunk is felbukkan a koronavírus”

kep
Pozsony |

Egyre több európai országban regisztrálnak koronavírus gyanújával fertőzött betegeket. Dolán Rózsa gyermekgyógyász és infektológus szerint nagy a valószínűsége, hogy nálunk is felbukkan a vírus. A szakemberrel egyebek mellett a megelőzés módjáról és a vírus természetéről is beszélgettünk.

Ön szerint eljuthat a vírus Szlovákiába is?

Sajnos nagy a valószínűsége, hiszen már elég közel van. Az osztrákoknál már bebizonyosodott a fertőzés, és ha felbukkan Magyarországon, akkor bizony nekünk is fel kell készülnünk rá.

Ha ide is eljut, mit tehetünk?

Először is be kell tartanunk az alapvető higiéniai szabályokat, vagyis gyakran mossunk kezet, és minél inkább kerüljük el a személyes kontaktust, a kézfogást, a puszilgatást. Szintén javasolt kerülni a nagyobb tömeget, éppen ezért is remélem, hogy a szombati parlamenti választás előtt nem regisztrálnak Szlovákiában koronavírussal fertőzött beteget. A márciusi és az áprilisi enyhébb időjárás segíthet rajtunk, hiszen ezek a feltételek nem kedveznek a vírusnak. Ezenkívül nagyon fontos az immunrendszer megerősítése, vagyis fogyasszunk a szokásosnál is több gyümölcsöt és zöldséget, valamint szellőztessünk sokat, ahogy ez az összes cseppfertőzéskor ajánlott.

Technikailag is készen állunk az esetleges járványhelyzet kezelésére?

Minden egyes körzeti orvos, gyermekorvos és a kórházak is megkapták az irányelveket és a szabályokat a Közegészségügyi Hivataltól. Eszerint a fertőzésgyanús embereket azonnal kórházba kell szállítani és izolálni kell. A mentősök erre már fel vannak készülve, megfelelő módon képesek izolálni a betegeket. Amit mindenképpen ki kell deríteni az orvosoknak, hogy a beteg járt-e külföldön. Ha valaki például most tért haza Olaszországból vagy más gócpontról, arra fokozottan kell figyelni.

Mitől ennyire veszélyes az új koronavírus? Korábban is voltak ehhez hasonló járványok, például a SARS-vírus, de ezek nem szedtek ennyi halálos áldozatot.

Korábban a koronavírus olyan betegség volt, mely csak állatról terjedhetett emberre, és nagyon gyenge hasmenést okozott. Ezek a vírusok azonban elkezdtek mutálódni, ez történt a SARS-vírussal és most a koronavírus új típusával is. A mutáció következtében a vírus már megtanult emberről emberre is terjedni, mégpedig cseppfertőzés által, amit kifejezetten nehéz megelőzni. Az igazán nagy veszély pedig abban rejlik, hogy ez a fajta mutálódott vírus egyelőre ismeretlen számunkra. Szlovákiában jelenleg az influenza is gyorsan terjed, tele vannak az orvosi rendelők ilyen betegekkel, azonban az a jelentős különbség, hogy az influenzára az emberek szervezete már fel van készülve. Az új koronavírust viszont az immunrendszerünk még nem tudja kivédeni. A vírus megtelepszik a nyálkahártyán, gyorsan osztódik, és köhögéssel, tüsszentéssel tovább is adjuk.

Ön szerint mikorra készülhet el a védőoltás?

Szerencsére ma már a genetikai és az immunológiai kutatások nagyon fejlettek. A védőoltáshoz szükséges antigént már a tudósok meg is találták. Ami időigényes lehet, az a klinikai tesztek elvégzése, hogy kiderüljön, nincs-e valamilyen káros mellékhatása. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy már csak idő kérdése a védőoltás elkészítése.

A médiában megjelentek olyan információk is, hogy legalább 1 vagy másfél év kell a védőoltás elkészítéséhez. Ön szerint ez reális becslés?

Szerintem ennyi idő nem fog kelleni, hiszen a klinikai teszteket gyorsított eljárásban is el lehet végezni. Azt nagyon nehéz lenne megsaccolni, hogy hetekről vagy hónapokról beszélünk-e, de talán ez a becslés túlzás. Hozzátenném, hogy a vírus terjedése természetes úton is megszűnhet. Ahogy említettem, közeleg a melegebb időjárás, ami nem kedvez a vírusnak.

Melyik korcsoport számára a legveszélyesebb a fertőzés?

Főként az idősek vannak veszélynek kitéve, hiszen az immunrendszerük már nem annyira erős, mint a fiatalabb korosztályé. Azoknak az időseknek pedig különösen ügyelniük kell az említett tanácsokra, akik eleve valamilyen komolyabb betegséggel küzdenek, például cukorbetegséggel vagy valamilyen szívbetegséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?