Andrej Danko visszalépett az elnökjelöltségtől Štefan Harabin javára

andrej danko k

Andrej Danko, az SNS elnöke hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy visszalép az államfőválasztástól Štefan Harabin javára. Döntését Harabin társaságában közölte, és a felmérések eredményével magyarázta. Indoklása szerint nem akarja, hogy elaprózódjanak a nemzeti-konzervatív tábor szavazatai.

„Már januárban úriemberi megállapodást kötöttünk, hogy a választási felmérések alapján egyikünk visszalép a másik javára” – jelentette ki az SNS elnöke, a parlament alelnöke. Hozzátette, felhatalmazást kapott a párt elnökségétől, hogy Harabint támogassa, és erre kéri az SNS választóit. „Azt kérem, hogy szombaton Štefan Harabint támogassák” – mondta, hozzátéve, bízik benne, hogy Harabin továbbjuthat a második fordulóba.

Arra a kérdésre, nem furcsa-e, hogy Harabint támogatja, és nem Peter Pellegrinit, Danko azt válaszolta, a Hlas-SD és a parlament elnöke nem tartott igényt az SNS támogatására.

A volt igazságügyi miniszter köszönetet mondott Andrej Dankónak a támogatásért és a nemzeti-hazafias tábor összefogásáért. „Azt szeretném, hogy az európai parlamenti választásra is ilyen összefogást valósítsunk meg” – jelentette ki Harabin. Azt is leszögezte, világos céllal vág neki az államfőválasztásnak – nyerni akar. A béke jelöltjének nevezte magát, és megválasztása esetén határozott álláspontot ígért az ukrajnai háborúval és Szlovákia geopolitikai jövőjével kapcsolat. „Ha megnyerem az elnökválasztást, egyetlen szlovák katona sem megy Ukrajnába, egyetlen golyót, egyetlen centet sem küldünk Ukrajnába. És egyetlen migráns sem jön Szlovákia, egyetlen idegen katona sem lesz az országban” – folytatta Harabin. „Szlovákia semlegességének elérésén fogok dolgozni” tette hozzá.

Danko visszalépését már korábban elképzelhetőnek nevezte az SNS, „ha rosszul alakulnak a választási felmérések”.

A közvélemény-kutatásokban Danko támogatottsága jóval elmaradt Harabinétól.

Szombaton így tíz jelölt közül választhatnak a szavazók, Patrik Dubovský, Forró Krisztián, Štefan Harabin, Ivan Korčok, Marian Kotleba, Ján Kubiš, Igor Matovič, Milan Náhlik, Peter Pellegrini és Róbert Švec indul az államfőválasztáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?