Állampolgárság – a Híd az európai bíróságig menne

Pozsony |

<p>Az Emberi Jogok Európai Bíróságára kerül a szlovák állampolgársági törvény. A Híd már készíti a beadványt, tájékoztatott tegnap Gál Gábor.&nbsp;</p>

A képviselő szerint abból lehetne kiindulni, hogy a szlovák állampolgárságukat elvesztett embereknek a szlovák törvények már nem garantálják a családi- és magánélethez, valamint a bírósági védelemhez való jogukat. „Olyan jogi esetet kell ugyanis találnunk, amellyel bebizonyíthatjuk, hogy az állampolgársági törvény által sújtott személyeknek sérültek azon jogai, amelyeket az európai Emberi Jogok Európai Egyezménye garantál” – magyarázta Gál. Egyben emlékeztetett, hogy Strasbourg két jogfosztott szlovákiai magyar kettős állampolgár beadványát már elutasította arra hivatkozva, hogy az állampolgársághoz való jog nem számít alapvető emberi jognak az egyezmény szerint. Gál úgy véli, hogy miután az Alkotmánybíróság nem hozott érdemi döntést a 2010-es törvényről, csakis a szlovák parlament tehet pontot az ügy végére. A Híd ezért ismét beterjesztette javaslatát, amely visszaállítaná a 2010 júniusa előtti állapotot. A módosításnak nincs sok esélye, Robert Kaliňák belügyminiszter viszont rövid időn belül elfogadtatná saját módosítását, amely megengedné a kettős állampolgárságot azoknak, akik állandó lakhellyel rendelkeznek a másik országban. Az ilyenek vissza is igényelhetnék szlovák állampolgárságukat abban az esetben, ha 2010 óta veszítették el. Tegnap már 907 olyan személyről tájékoztattak, akik a 2010-es ellentörvény miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat. A belügy legfrissebb adatai szerint 178 német, 130 osztrák, 81 brit, 55 magyar és 23 amerikai állampolgár is van az érintettek között. (vps, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?