Alkotmánybírósághoz fordult az államfő a hatásköri törvény miatt

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő pénteken az Alkotmánybírósághoz fordult a hatásköri törvény miatt.

Az államfő kifogásolja, hogy változik az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal (ÚDZS) és a Statisztikai Hivatal (ŠÚ) vezetője kinevezésének és leváltásának módja, továbbá azt, hogy a parlament gyorsított eljárásban fogadta el a törvénymódosítási csomagot. Beadványában azt javasolja, hogy az Alkotmánybíróság a döntése meghozataláig függessze fel a törvény megtámadott rendelkezéseinek hatályba lépését.

Az államfő kifogásolja, hogy a két igazgató kinevezése az elnöki hivataltól átkerülne a kormány kizárólagos hatáskörébe. „Az államfő kihagyása a két intézmény igazgatójának kinevezéséből sérti az alkotmányt és a hatalommegosztás elvét” – áll a beadványában, mely szerint mivel legfelsőbb állami intézményekről van szó, ezért az Alkotmánybíróság korábbi döntései szerint kinevezésük az államfő, és nem a kormány hatáskörébe tartozik.

„A módosítással a kormány gyakorlatilag korlátlan lehetőséget kapott a két állami szerv számára 'kellemetlen' vezetőinek leváltására” – mutatott rá Čaputová, ráadásul a jogszabály a két jelenlegi igazgatóra is vonatkozik, tehát visszamenőleges hatályú rendelkezésről van szó.

Az államfőnek az is meggyőződése, hogy nem léteztek törvényi okok a gyorsított parlamenti eljárásra, kellő szakmai vita sem előzte meg a változtatásokat, és a parlament nem tartotta be a jogalkotási folyamat feltételeit.

Čaputová nem gondolja, hogy a beadványa veszélyeztetné az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozását, melynek élére pénteken kinevezte Dušan Keketit.  Bár a közpénzek felhasználása szempontjából vitathatónak tartja az új minisztériumot, elfogadja, hogy a kormánynak jogában áll ilyen döntést hozni. „Nem látok alkotmánysértést, ezért beadványomban nem emeltem kifogást az új minisztérium ellen” – tette hozzá.

A törvény rendelkezik az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásáról is február 1-jével. Változik továbbá a kettős felhasználású termékekkel, valamint a fegyverekkel és hadiipari termékekkel való kereskedelemre vonatkozó szabályozás is.

A parlament december 20-án fogadta el a hatásköri törvényt, majd az államfő vétóját követően január 16-án másodjára is megszavazta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?