A vietnami nagykövet bejelentette: az elrabolt férfi sosem járt Szlovákiában

Trinh Xuan Thanh
Szófia/Pozsony |

Minh Trong Duong vietnami nagykövet hivatalosan bejelentette a Külügyminisztériumban, hogy Trinh Xuan Thanh vietnami vállalkozó sosem járt Szlovákia területén. Erről Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő tájékoztatott csütörtökön, a szófiai nem hivatalos csúcstalálkozó után.

 

„A vietnami nagykövet igazolni tudja, hogy az illető férfi, akit elraboltak Németországból, nem volt annak a delegációnak a tagja, amely repülővel hagyta el Pozsonyt. A repülőbe csak a vietnami delegáció hivatalos tagjai szálltak fel. Az illető ráadásul sosem járt Szlovákia területén. Ez volt az a hivatalos információ, amelyet a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövete közölt a miniszterünkkel” – jelentette ki a kormányfő.

Pellegrini örül, hogy a nagykövet szavai igazolják, hogy Szlovákia semmilyen módon nem vett részt az illető személy schengeni övezetből való elhurcolásában.

 

Trinh Xuan Thanh vietnami vállalkozót és egykori kommunista pártfunkcionáriust a gyanú szerint 2017 júliusában rabolták el Berlinből. A vállalkozó menedéket kapott Németországban, és ezzel hivatalosan az ország védelme alatt állt. Németország vizsgálja, hogy Vietnam nem követett-e el nemzetközi jogsértését. Emellett az emberrablás egy lehetséges szlovák nyomával is foglalkoznak. A gyanú szerint egy szlovák kormánygépet használtak fel az emberrabláshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?