A tomboló Nap hete jön

Pozsony |

<p>Hétvégén a tomboló hőség a rendkívül magas UVB sugárzás ellenére országszerte benépesítette a strandokat a szenci tavaktól kezdve a csallóközi fürdőhelyeken, az érsekújvári Tatarik strandon, a párkányi Vadason át egészen a kelet-szlovákiai Domašáig.</p>

„Napjainkban olyan az uralkodó időjárás, mint amilyen a mediterrán országokban szokványos nyár derekán. Ráadásul Észak-Afrika és Dél-Spanyolország felől meleg léghullámok érkeznek, ezért valóban perzselő napok elébe nézhetünk“ -mondta Pavel Faško klimatológus. Mára Szlovákia nyugati és déli régióiban másodfokú hőségriasztást adtak ki, a hőmérő higanyszála itt a 37 fokot is elérheti. Előrejelzések szerint a hőmérséklet szinte egész héten 30 fok felett marad. A rekkenő hőség a haszonnövényeknek sem tesz jót. Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője szerint bár július elején kimondottan jó termés ígérkezett, azonban az aszállyal beköszönő kánikula negatívan befolyásolja az előrejelzéseket. „A vízhiány miatt komoly veszélyben forog a kukorica, a napraforgó és még néhány további termény, romlik a minőség, ráadásul az előrejelzések szerint e héten sem lesz számottevő csapadék“ - mondta Nemec. Összességében azonban mégis jobb a helyzet a tavalyinál, ugyanis 2012-ben már a tél kezdete óta alig esett eső, míg idén júliusig az átlagosnál több csapadék hullt. A szárazság következményeként fokozatosan kúszik felfelé a burgonya ára, kilója 60-80 cent között mozog, míg tavaly 50 cent környékén volt. Ráadásul az elemzők további drágulással számolnak. (dem, shz) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?