A többség elfogadná az eutanázia bevezetését

Pozsony |

<p>Fontos kérdés és támogatható &ndash; az emberek több mint fele így gondolkodik az eutanáziáról. A Focus közvélemény-kutató ügynökség az SaS megrendelésére reprezentatív kutatást végzett a kérdésben.</p>

Arra voltak kíváncsiak, mi a véleményük az aktív, közvetlen eutanáziáról – ez a „kegyes halálnak” azon fajtája, amikor a gyógyíthatatlan, nagy fájdalmak között szenvedő halálos beteg halálát egy másik személy, általában az orvos, idézi elő.

A megkérdezettek több mint fele (59 százaléka) tartja fontosnak, hogy ez a kérdés törvényes úton rendezve legyen, az emberek 21 százaléka mondta azt, hogy „nagyon fontos”. A vallásosság szempontjából nem voltak nagy különbségek a válaszokban: a mélyen hívők 47, a hívők 61, az ebben a kérdésben bizonytalanok 52, az ateisták 66 százaléka tartotta bizonyos mértékben fontosnak a témát.

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e az orvos segítségével végrehajtott öngyilkossággal, az emberek 56 százaléka válaszolt igennel – 18 százalék határozottan támogatná, 38 pedig inkább támogatná ezt a lehetőséget. Határozottan 18 százalék ellenezte, az inkább ellenzők tábora szintén 18 százalékos.

Jelenleg Szlovákiában az eutanázia semmilyen formája sem engedélyezett, a kérdés etikai vonzata a társadalom mellett az orvosi társadalmat is mélyen megosztja. Nyugat-Európa néhány országában már bevezették ezt a lehetőséget, Belgiumban hónapokkal ezelőtt – elsőként a világon – az éles vitákat kiváltó gyermekeutanáziát is megszavazták.

Az SaS a következő hónapokban társadalmi vitát kíván nyitni a kérdésről, azt egyelőre nem jelezték, hogy erre vonatkozó törvénytervezetet nyújtanának be. Ilyen jellegű tervezetről egyébként még sosem tárgyalt a parlament. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?