A tiltás előtti használat következtében maradhatott atrazin az ivóvízben

ivóvíz
Pozsony |

A tavalyi incidens után, amikor a csallóközi ivóvízkészletekben az azóta betiltott növényvédőszer, atrazin nyomaira bukkantak, több ellenőrzésre is sor került. Ezek eredménye kimutatta, hogy az ivóvíz a tiltás előtti használat következtében tartalmaz még mindig atrazint.

Erről Tomáš Ferenčák, a Környezetvédelmi Minisztérium (MŽP) szóvivője tájékoztatott szerdán (12.19.), reagálva a Vizünkért Polgári Társulás sajtótájékoztatójára. „A miniszter szigorú ellenőrzéseket ígért. A mai napig sem ismertették velünk ezeknek az ellenőrzéseknek az eredményeit” – jelentette ki Tibor Tóth, a PT elnöke.

Ferenčák állítja: a több tucat ellenőrzés egyike sem mutatta ki eddig, hogy tiltott módon kezelték volna az atrazin növényvédőszert, viszont mintegy 20 esetben tártak fel törvénysértést más szennyező anyagokkal összefüggésben. „A fokozott ellenőrzések folytatódnak” – tette hozzá a szóvivő.

A Csallóköz védelmével összefüggésben az aktivisták arra is felhívták a figyelmet, hogy az itteni ivóvízkészleteket veszélyezteti a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építéséhez köthető kavicsbányászat.

„A felügyelőink ellenőrzik, hogy a bányászat során nem tör-e a felszínre a talajvíz, illetve hogy nem keletkeznek-e illegális hulladéklerakatok. Miután lezárultak az ellenőrzések, megtesszük a szükséges lépéseket, ha pedig a helyzet úgy kívánja, a rendőrséghez fordulunk. Természetesen mindenről tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot” – reagált Ferenčák.

Az aktivisták azt is a miniszter szemére vetették, hogy gátolja a somorjai (Šamorín) vízkészletek körüli védelmi övezet kiszélesítését. Ferenčák ezt cáfolta. Szerinte a tárcának nem maradt más lehetősége, mint visszautalni az ügyet újbóli határozathozatalra. Emlékeztetett: a járási hivatal határozata ellen 27 alany fellebbezett. „A járási hivatal például nem foglalkozott Gútor panaszával. Az indoklásban a hivatal megállapította, hogy a község nem fűzött megjegyzéseket az eljáráshoz” – tette hozzá a szóvivő.

A Közegészségügyi Hivatal 2017 végén néhány csallóközi településen elrendelte az csapvíz fogyasztásának és egyéb használatának tilalmát a magas atrazintartalom miatt. Januárban a tilalmat visszavonták arra hivatkozva, hogy az ivóvíz minősége már kielégítő. Az aktivisták azóta ismét kimutatták az atrazin jelenlétét az ivóvízben, de csak feleakkora mennyiségben, mint a legmagasabb megengedett érték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?