„A tévében építeni, a rádióban pucolni kell”

Május közepén azt nyilatkozta nekünk, hogy addig nem tud a magyar adások jövőjéről beszélni, amíg – futballhasonlattal szólva – a pálya csíkozása és a játékoskeret nem tisztázódik. Hogy áll most a csapat?

Tisztességes szövetségi kapitány huszonkét emberrel dolgozik, én most képletesen szólva valahol a húsznál tartok. Vannak még betöltetlen pozíciók. Sem a rádiónál, sem a televíziónál nem lesznek elbocsátások. A tévénél a műszaki munkatársakat nem számolva két főből áll a szerkesztőség, ez háromra fog emelkedni. Plusz van egy szerkesztőnk Kassán.

Mindössze ekkora bővítés várható?

Első körben jön egy szerkesztő, ez most csak feltöltés. Később, már ősszel pedig a műsorstruktúra és az új műsoridő függvényében fogunk újabb helyekről beszélni.

Korábban a vezetőség jelezte, hogy az RTVS-ről szóló törvény azon passzusát, amely a kisebbségi műsorok idejét a lakossági százalékarány alapján határozza meg, másként is lehet értelmezni.

Tagja voltam annak a munkacsoportnak, amely ezeket a paragrafusokat írta. Nem arról van szó, hogy a nemzetiségek egymáshoz viszonyított számarányuk függvényében kapnak műsoridőt. Egyébként ez jelenleg megvan. Hanem a többi műsorhoz viszonyítva.

Az új törvény értelmében ez a teljes műsoridőhöz mérve értendő, tehát akár négyórányi magyar adást is jelenthet naponta.

Magam sem vagyok biztos benne, hogy ezt a változatot kellene követni. A mai szlovák televíziós piacon nincs eszköz, pénz, paripa, fegyver csatornát üzemeltetni csatornán belül, azaz egy magyar STV-t kicsiben.

Miért nem?

A kisebbségi műsor eredeti, autentikus műsorgyártás. A többségi adás máshonnan is meríthet. Nem gondolom, hogy a szlovákiai magyar nézőnek specifikus magyar fikcióra van szüksége, például magyar filmekre vagy szórakoztató műsorokra. Ezeket megkapja bármelyik magyarországi csatornán.

Mit kellene akkor kínálnia ön szerint az új kisebbségi adásnak?

Meg kell találni azt az optimális sugárzási időt, amely a közösség reflexiós és önreflexiós igényeit megfelelően szolgálhatja. Olyan műsorokat kell készíteni, amelyek erről a közösségről szólnak.

Elképzelése szerint ez napi hány percet jelentene?

Ami ebben a helyzetben és ezen a piacon ésszerű lehet, az szerintem napi egy óra, legfeljebb kilencven perc. Ebben benne lenne az összes kisebbség. Hozzáteszem, ez az a maximum, ami a jelenlegi piacon és a mai kondíciók alapján elérhető.

Néhány év múlva sem?

Senki sem tudja, hogy pár év múlva milyen lesz a hazai televíziós piac.

Ez azt jelenti, hogy az RTVS-ről szóló törvény adta lehetőség – azaz, hogy a nemzetiségeket az összlakosságon belüli számarányuknak megfelelő sugárzási idő illeti meg –, ami a magyarság esetében három és fél, négy óra is lehet, évek múlva sem válik valósággá?

Az a problémám ezzel a paragrafussal, hogy a politikai egyeztetések közben kicsit átalakult. Az én eredeti elképzelésem az volt, hogy az említett arány a saját gyártású műsorokban tükröződjön, a hírekben és a publicisztikában. Ez egyébként műsoridőre leképezve ki is adná az említett napi egy órát. A napi négyórányi műsorra szerintem nem is lenne igény. Ki az, aki ennyi kisebbségi műsort megnézne? Nem olyan tévés piacon vagyunk, ahol tizenöt közszolgálati csatorna van. Itt van kettő, és hogy a digitalizáció milyen újításokat, új csatornákat hoz, azt most nem tudhatjuk.

Ezek szerint a törvénnyel túllőttünk a célon? Túlnyertük magunkat?

Egyáltalán nem, csupán olyan megfogalmazás került bele, amely különböző értelmezésekre ad lehetőséget.

A paragrafus szövege egyébként nem megengedi, hanem kimondottan előírja, hogy ennyinek és ennyinek kell lennie a napi kisebbségi adásnak. A helyi magyarok tehát számonkérhetnék, hogy miért nem lett meg a három és fél, négy óra.

Egy közintézmény menedzsereként nem az a dolgom, hogy a törvényt értelmezzem, hanem az, hogy az RTVS tanácsa által megszabott műsoridőt a rendelkezésemre álló eszközökkel és emberállománnyal megtöltsem.

De véleménye azért csak van?

Ahol kell, elmondom. Alkalmazott középvezető vagyok, nem feladatom nyilatkozatokat nyilvánosságra hozni. Nem akarok belemenni ebbe a vitába, mivel akadályozna abban, hogy a Pátriát és a tévé magyar adását minőségibb, hallgathatóbb és nézhetőbb adásokká tegyük.

Az RTVS igazgatóságának viszont az lenne a feladata, hogy a törvényt pontosan betartsa.

Az RTVS vezetőségének döntéseit az RTVS tanácsa felügyeli, nem én. Ott sincs viszont egyezség abban a kérdésben, hogy ezeket a paragrafusokat hogyan kell pontosan értelmezni.

Vagyis a következő években a televízióban 60–90 percnyi nemzetiségi műsorral számolhatunk naponta.

Nem ígérhetek ilyet, ez csupán az elképzelésem, a programom. Beleszól majd az is, hogy mekkora az intézmény teljesítőképessége, és mennyi a rendelkezésre álló pénz. Hangsúlyozom: a műsoridőt saját gyártású műsorokkal kell megtölteni. Az sem mindegy, hogy ez a műsor mikor kerülhet képernyőre, mert ha mondjuk délután egykor, akkor semmi értelme.

Eddig a bedolgozókat nem számítva három főállású szerkesztő készítette a Magyar Magazint, a Híreket és a Terítékent. Ha továbbra is marad ez a létszám, ön szerint mekkora esély van arra, hogy a kibővített műsoridőt maguk megtöltsék?

A három ember, akiről beszéltem, az első lépés. Ezután az RTVS vezetése kimondja a döntést, hogy naponta például tizenöt-húsz percet kell megtölteni. A következőkben a szerkesztőség ezt felosztja műsorformátumok szerint, és meghatározza, hogy az elképzelés megvalósításához mennyi munkatárs kell. Ez a köztévékben így működik. A vezetőség a költségvetésből majd kiszámolja, hogy az adott időkeret milyen műsorokat bír el, mivel ezeknek a legyártása különböző összegeket igényel. Vannak, amelyek olcsóbbak, mások drágábbak.

Vagyis a munkatársak létszáma is ettől függ majd.

Természetesen. Én nem azt mondom, hogy három ember fog napi egyórányi műsort legyártani, azt nem lehet. De lassú, lépésről lépésre zajló építkezésnek kell következnie. Így működnek a közmédiumok.

A jelenlegi öt-hét perces Híreket még Igor Matovič parlamenti képviselő is kevesli, hogy a szlovákiai magyar nézőkről ne is beszéljünk. Van remény egy hoszszabb napi hírműsorra?

Ha megkapom az első lehetőséget a műsorbővítésre, nem a Híreket fogom bővíteni. A Hírekre elég hét perc, azonkívül munkaigényes és drága az előállítása. A magazinműsorokat kell bővíteni, amelyek a régiókról szólnak. Készültek a múltban szlovákiai magyar dokumentumfilmek, csak meg kell őket az archívumban keresni. Készülhetnek újak is, ezek nem olyan költségesek. Rajtunk kívül ezeket más úgysem fogja megcsinálni, sem megnézni. Téma rengeteg van. Szlovákiai magyar dokumentum az is, hogy a Bodrogközben él egy egyedülálló teknősbékafaj, a mocsári teknős. Az is, hogy mit kezdenek az életükkel az emberek azokban a gömöri falvakban, ahol megszűnt minden munkalehetőség. És az is, hogy milyen most a termőföld értéke a lakóparkokat betelepítő Csallóközben. Matovič meg majd nagyon szerethet minket, amikor az RTVS költségvetéséről fog dönteni a parlament.

Mi a helyzet a csevegőműsorokkal?

A Terítékent át szeretném nevezni, ezt nem tartom szerencsés címnek. A csevegőműsorokat nagyon szeretik a nézők és a hallgatók, de ahhoz kell egy olyan szerkesztő is, aki különféle emberekkel el tud beszélgetni. A félmilliós szlovákiai magyarság sorai közt pedig sok olyan ember van, aki érdekeseket tudna mondani, csak meg kell őket szólítani. Ne csak a politikusaink és a politológusaink szólaljanak meg, hanem az az értelmiségi réteg is – műszaki, gazdasági értelmiségiek, emblematikus pedagógusok –, amelyik óriási befolyással van a vidéki emberek életére.

Milyen változások lesznek a Pátria rádiónál?

A tévében építkezni, a rádióban pucolni kell. Olyan pletykák is voltak itt, hogy a Lovász majd kirúgja a fél szerkesztőséget, de nem erről van szó. A műsort kell, úgymond, cizellálni. Egyes tartalmak jelenleg ugyanis nem feltétlenül közszolgálatiak.

Mi az, aminek kisebb szerepet szán?

Igényesebb zenei kínálatot szeretnék. Túl sok a kívánságműsor, és nem gondolom, hogy ez a műfaj sok hallgatót hoz. A Pátria nyelvi színvonala is sok kívánnivalót hagy maga után. A szlovákiai magyar csak tőlünk tanulhatja meg, mi az a variabilný symbol vagy a platobný príkaz. Rengeteg olyan kifejezéssel találkozik a szlovákiai magyar, amelynek nem ismeri a magyar megfelelőjét. Van, amelyiknek nincs is. Meg kell tanulnunk nyelvet alkotni. A szlovákiai magyarok nyelve egyre inkább konyhanyelvvé válik, mivel elveszti urbánus jellegét. Ezt a folyamatot lassíthatja egy rádió és egy televízió.

A Pátriát jelenleg inkább az idősebb generáció hallgatja. Ezen hogy lehetne változtatni?

Azért vannak olyan visszajelzések, hogy fiatalok is hallgatják. Gondot jelent, hogy bizonyos helyeken csak középhullámon vagyunk foghatók. Sokat várok attól, hogy legyen Nyugat-Szlovákiában URH-lefedettségünk. Pozsony 25 kilométeres körzetében ez már a nyáron elindulhat. Elkezdhetünk például autósoknak sugározni. A rádiós csúcsidő reggel van. Ha a naponta Pozsonyba érkező 60-70 ezer gépkocsivezetőnek csak a fele magyar, és ha csak a sofőrt veszem hallgatónak, akkor a felmérések szerint meg is kétszerezhetjük a hallgatottságot egy ilyen műsorral.

Milyen eredményre számít?

Kétszázezer ember sosem fogja a Pátriát hallgatni. Én ötven és százezer fős hallgatottság közt minden eredménynek örülni fogok.
Mózes Szabolcs, Veres István