A tankönyvügy nemcsak a magyaroké

Pozsony |

<p>A hazai magyar civil szervezetek szerint a tankönyvügy az egész szlovákiai társadalmat érinti, hiszen a kormányzat a helységnevekkel kapcsolatos beavatkozásával az állampolgárok mindennapi életébe tapos.</p>

Ma a szlovákiai magyarok a célpont, holnap azonban bármely más társadalmi csoport lehet az. A szlovákiai magyar civil szervezetek szerdán megrendezett országos találkozójukon, a Civil Fórumon ezért egy felhívást hagytak jóvá, amellyel a szlovák közélet szereplőit szeretnék tiltakozásra ösztönözni a kisebbségi tankönyvekben alkalmazandó helységnévírás ellen. A dokumentumot szlovák civil honlapokon terjesztik majd.

A felhívás szerint a kisebbségi tankönyvekbe való belenyúlás olyan precedens értékű lépés, amely az egész oktatási rendszert, illetve Szlovákia egészének demokratikus értékrendjét és intézményrendszerét érinti. „Ha az oktatási tárca, élén a miniszterrel, be tud avatkozni a tankönyvek szakmai, nyelvi és tartalmi részeibe, pozícióját és pénzügyi befolyását kihasználva saját ideológiai szempontjai alapján bele tud szólni a tankönyvek tartalmába, akkor ez Szlovákia minden állampolgárának az ügye.”

A Civil Fórum szerint ha a kormányzat megteheti, hogy saját ízlése, érdekei szerint alakítja a magyar gyerekeknek szóló iskolai könyveket, semmi sem garantálja, hogy a jövőben nem lép tovább, s nem módosítja hasonló kritériumok szerint akár a szlovák történelemkönyveket is. „Ha az oktatási tárca ma megteheti ezt a magyar tankönyvekkel, holnap átírathatja a szlovák tankönyveket is, ha nem érzi azokat eléggé nemzetinek, vagy éppen elkötelezettnek az aktuális kormányzattal szemben. Az oktatási folyamatban ez olyan deformációkhoz vezethet, amelyek évtizedekre meghatározhatják a felnövekvő nemzedékek értékrendjét és állampolgári magatartását. ” (czk, forum)
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?