A skót népszavazás tanulságai

Pozsony |

<p>A skóciai választópolgárok döntöttek. A megtartott referendum eredménye alapján Skócia továbbra is Nagy-Britannia része marad. Mivel Skócia már most is széles körű autonómiát élvez, ismételten elmondhatjuk, hamisak azok a Szlovákiában gyakori állítások, hogy az autonómia az elszakadáshoz vezető út.</p>

Nagy-Britannia vezető politikusai a skótokra bízták a döntést. A skótok pedig demokratikus úton fejezték ki véleményüket. Szlovákia számára az eset több szempontból is példaértékű. Egy nemzeti kisebbség államhoz való kötődését elnyomással, bizalmatlansággal, fenyegetettség hangulatának folyamatos életben tartásával nem lehet fenntartani. Éppen ellenkezőleg, a skót szavazás példája azt mutatja, nyílt párbeszéddel, az érvek ütköztetésével, kölcsönös odafigyeléssel, bizalmi légkörben - egy kisebbségben élő nemzeti közösség nem feltétlenül elszakadás párti.

A népszavazás azt is eredményezi, hogy Skócia újabb jogokat és hatásköröket kap Londontól. A függetlenség hívei bizonyára csalódottak, viszont Skócia biztosan élni fog a többletjogok lehetőségeivel. Számunkra a skót népszavazás üzenete az, hogy ki kell állnunk a jogainkért, tudnunk kell, mit akarunk, hogy önrendelkezésünk erősödhessen. Még akkor is, ha ez nem váltja ki rögtön a többségi nemzet egyetértését. Nekünk viszont elsősorban saját érdekeinket szem előtt tartva kell politizálnunk. A skótok is ezt tették, és erősödtek.

Berényi József,az MKP elnöke A cikk az MKP sajtóközleménye
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?