A PET-palackok visszaváltása nem váltja fel a szelektálást

PET palack
Pozsony |

A PET-palackok visszaváltásának bevezetésével nem szűnik meg a szelektív szemétgyűjtés – reagált a környezetvédelmi minisztérium a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZO SR) bírálatára, amely csütörtökön (augusztus 8.) felvetette, hogy a visszaváltási rendszer bevezetésére elköltött több millió euró helyett a szemét szelektálását kellene hatékonyabbá tenni.

Zuzana Onufer, a tárca sajtóosztályának munkatársa elmondta, a gyártók és a kereskedők elsöprő többsége eddig konstruktívan állt hozzá a törvény kidolgozásához a minisztériummal folytatott tárgyalások során.

Évente egymilliárd PET-palack kerül forgalomba Szlovákiában a minisztérium adatai szerint, ennek körülbelül 60 százalékát sikerül szelektálni, a többi palack, vagyis mintegy 400 millió a szemétlerakókban vagy a természetben köt ki.

A kereskedelmi szövetség azt állítja, saját adatai szerint jelenleg a PET-palackok 69 százalékát szelektálják.

A környezetvédelmi minisztérium reményei szerint a visszaváltás bevezetése után a palackok 90 százalékát sikerül újrahasznosítani, a külföldi tapasztalatok ezt támasztják alá. A kereskedelmi szövetség viszont azt állítja, hogy az uniós célkitűzést, vagyis a 90 százalékos újrahasznosítást a visszaváltás bevezetése nélkül is sikerülne teljesíteni 2029-re.

A visszaváltás bevezetésének időpontját előzetesen 2022-re tűzte ki a tárca, a törvényjavaslat jelenleg második olvasatban van a parlamentben, szeptemberben fognak tárgyalni róla.

A PET-palackok betétdíja a terv szerint 12 cent lesz, a fémdobozoké 10 cent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?