A magyarok körében is erősödött az OĽaNO

Pozsony |

Az AKO közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felmérése azt mutatja, hogy az OĽaNO előretört a magyar választók körében is.

A felmérés magyar vonatkozású adatairól Václav Hřích, az AKO vezetője lapunknak elmondta, bár a megkérdezett magyarok száma viszonylag kicsi volt, hozzávetőleg 100 fő, megfelel a demográfiai mintának. 

A Híd és az MKÖ

A válaszokból látszik, hogy a Híd és az MKÖ a biztos pártválasztók körében nagyjából azonos támogatottsággal bír.

„Kerekítve 40 százalékuk szavazna a Hídra, 32 százalék pedig az MKÖ-re. Tekintettel a szűk mintára, ezt a két számot azonos értéknek tekintjük”

– magyarázta a szakember.

Az AKO adatai szerint a Híd kicsit növelte támogatottságát, hiszen januárban 4,1 százalékon állt, az MKÖ-nek sikerült 3 százalék fölé kúszni, egy hónapja 2,5 százalékos eredményt produkált. 

Matovič és a PS

Hřích kiemelte, a magyar választók körében 11 százalékkal a harmadik hely az OĽaNO-é, tehát Matovič a kisebbségi szavazók körében is egyre népszerűbb.

„A kampányban kerüli a kisebbségeket érintő témákat”

– mondta Matovičról az intézet igazgatója. 

Hét százaléknyi magyar választót tudott eddig megszólítani a PS/Spolu koalíció. A magyarok körében az összes többi pártnak elenyésző a támogatottsága. Ezek az arányok azoknak a válaszadóknak a számából adódnak, akik nagy valószínűséggel részt vesznek a voksoláson.

A magyarok egyharmada még nem tudja, kire szavazzon

Hřích a teljes magyar mintáról, tehát a bizonytalanokat is magába foglaló adatokról elmondta, 27 százaléknyian még nem döntötték el, hogy kire szavaznak. További 10 százalék nem akarta elárulni, melyik pártot választaná. Viszont általában igaz, hogy a bizonytalan szavazók nagy része végül nem is megy el voksolni.

„A magyar választóknak valamivel kevesebb mint a fele szavaz a Hídra vagy az MKÖ-re, egyharmaduk nem tudja, kit válasszon, a maradék pedig valamelyik szlovák pártra szavaz”

– tette hozzá Hřích.

A felmérést az AKO közvélemény-kutató ügynökség a TA3 hírtelevízió megrendelésére készítette február 3-a és 6-a között. A felmérés során összesen 1000 embert kérdeztek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?