A kudarcok két évtizede

Ünneplésre a jelenlegi helyzetünkben nem is gondoltunk. A legszerényebb keretek között emlékeztünk meg az évfordulóról, mert úgy gondoltuk, két évtized a televíziózásban hosszú idő, nem mehetünk el mellette szó nélkül. Az október 31-ei híreinkben készítettünk egy szóbeli összefoglalót. A húsz éve ezelőtt indult, A hét eseményei magyar nyelven című műsor az akkori Csehszlovák Televízió híradó főszerkesztőségéhez tartozott. A nemzetiségi műsorhoz ugyan vajmi kevés köze volt, hiszen az egész adás az akkori szövetségi híradó anyagainak a heti összefoglalója volt. A magyar adásnak 1989-ig, a fordulatig állandó műsorideje volt, hétfőnként 18.30-kor jelentkezett 30 percben, de újat, tehát ami nem hangzott el a napi híradókban, vagy olyat, ami a magyarokat, a nemzetiséget érintette volna, nem sugározhatott. Később, a 3-4. évben kezdtünk becsempészni a műsorba egy-egy riportot az akkori Matesz bemutatóiról, a Csemadokról, ellátogattunk egy-két szövetkezetbe. Ezek az anyagok csak úgy kerülhettek az akkori főnökök engedélyével adásba, ha szlovák műsorokban is megjelentek. Ily módon adhattunk hírt a bennünket érintő dolgokról, de természetesen csupán az információ szintjén. Ezek a saját anyagaink a 30 perces adásidőnek körülbelül az egytizedét tették ki.

Munkája a kezdetek óta magyar adáshoz köti. Hogyan látja: hol tartanak ma?

Természetesen saját magam számára is megpróbáltam megfogalmazni, mit jelent az eltelt húsz év. Nagyon röviden úgy foglalnám össze, hogy a kudarcok húsz éve volt ez a szlovákiai magyar televíziózás történetében. Lehet, hogy ez nagyon pesszimistán hangzik, de fedi a valóságot. Ha belegondolok, ma is ugyanott tartunk, ahol húsz évvel ezelőtt. A műsoridőt valójában csak egy rövid időre sikerült jelentősen bővíteni. Körülbelül négy esztendeig, a mostani válságstruktúra előtt, a heti félórás adásidő 45 percre bővült, és ehhez jött még 8-10 perc hetente. Mára ismét visszafejlődtünk oda, ahol 20 évvel ezelőtt voltunk, hiszen akkor a heti adásidőnk 30 perc volt, most pedig 40 perc. Nem jutottunk tehát előre, illetve talán annyiban, hogy a műsor készítésében önállóbbak vagyunk, ám a teljes önállóságtól még távol állunk.

Ez konkrétan mit jelent?

Sajnos még ma is előfordul, hogy egyes feldolgozott, adásba került témákért fenyítést kapunk. A közelmúltban például műsorra tűztünk Mindszenty József bíboros és a Felvidék kapcsolatáról egy 5 perces dokumentumfilmet, amelyben itt élő papok nyilatkoztak arról az időszakról. Az adás után megkérdezték tőlünk, hogy ennek mi köze a mai műsorunkhoz, amely lényegében csak hírekből állhatna. Nem mondom, hogy gyakori a megrovás, ez az egy eset volt idáig, de nem lenne szabad előfordulnia.

A műsor szerkesztésébe a felsőbb vezetés is beleszól?

Lényegében magunk döntjük el, hogy hová megyünk, mit forgatunk. De csak akkor, ha Pozsonytól 100 kilométeres távolságon belül maradunk. Távolabbra csak külön igazgatói engedéllyel utazhatunk. Természetesen jogos a nézők bírálata, amikor a kelet- és közép-szlovákiai eseményeket hiányolják a magyar adásból, hiszen ez regionális magazin, de már többször, több helyen elmondtam: nem azért nem utazunk távolabbra, mert kényelmesek vagyunk, hanem mert nem utazhatunk. Most, hogy a szerkesztőséget újra leépítették, és csupán három állandó munkatársa van, sajnos nem igazán marad időnk arra, hogy hosszadalmasan különféle engedélyeket intézgessünk, ha Pozsonytól valamivel messzebbre is szeretnénk utazni. Tudjuk, hogy a szlovákiai magyarság nem csupán a szlovák fővárost körülvevő 100 kilométeres körzetben él, nem Komáromnál van a határ, de a mi „gazdasági határunk” sajnos ott húzódik. Negyed- vagy félévenként egyszer engedélyeznek a szerkesztőség számára egy távolabbi utat. Ez a helyzet szerintem tarthatatlan. A szerkesztőség ez alatt a húsz év alatt számos vezetést élt meg. Az átalakítást a televízió igazgatói mindig a magyar műsorok csökkentésével kezdték, azzal, hogy később majd visszaáll a rend. A rend vissza is állt, kivéve a magyar műsort.

Most sem túl biztatóak a kilátások a közszolgálati televízióban.

Már sokszor elmondtam, az jelentene megoldást, ha a törvény szabályozná, hogy a közszolgálati televízióban milyen helye legyen a nemzetiségi adásoknak, és ezen belül a magyar adásnak. A törvénynek kellene meghatároznia, hogy milyen formában működjenek a nemzetiségi adások szerkesztőségei, és az adásidő hosszát is, mert amíg ezt a törvény nem határozza meg, és a parlament nem hagyja jóvá, addig a közszolgálati televízió mindenkori vezetése azt tesz a nemzetiségi műsorokkal, amit akar, még akkor is, ha a törvény kimondja, hogy köteles nemzetiségi műsorokat közvetíteni. Hiszen ha a nemzetiség számára csupán 5 percet közvetít havonta, a törvény betűjét már azzal is teljesíti. El kell érni azt, hogy a nemzetiségi műsoroknak méltó helye legyen a Szlovák Televízió műsorstruktúrájában, és csak akkor kedvelik majd meg a nézők is, ha mindig ugyanabban az időben, megfelelő színvonalon képes szólni hozzájuk.

Mennyi esélye van annak, hogy a közszolgálati televízióról és rádióról készülő törvénybe az ön által említett elvárások is bekerülnek?

A törvény előkészületi anyagába, tudomásom szerint benne van, hogy milyen formában és hogyan kellene működniük a nemzetiségi műsoroknak, Természetesen nem teljesen konkretizálva, de általános megfogalmazásban már ott van, ami eddig nem szerepelt, hogy lennie kell és az önállóságot is hangsúlyozza. Az illetékesek közül sokan ugyan azt mondják, ma már ott a Duna Televízió és az egyéb anyaországi televíziók, amelyek bőven foglalkoznak a határon túli magyarok helyzetével. Magam is kiemelném a közszolgálati Magyar Televízió Magyar Ház szerkesztőségét, amely rendszeresen foglalkozik velünk, szlovákiai magyarokkal is, és ez nagyon dicséretes. De a magyarországi televíziók nem vehetik át teljes mértékben a szlovák közszolgálati televízió nemzetiségi műsorainak a szerepét, és ezt ne is várjuk el tőlük. Ez a mi kötelességünk, mint ahogy az is, hogy olyan színvonalon közvetítsünk, ahogyan azt a néző elvárja. De ilyen helyzetben, amilyenben most vagyunk, ez nem lehetséges. A minőség biztosításához megfelelő feltételek szükségesek. A jó minőségű nemzetiségi műsorokhoz is pénz kell természetesen, de nem akkora összeg, amelyet ne lehetne előteremteni. Ködösítésnek tartom ezért, hogy a vezetés mindig a pénzhiányra hivatkozik a nemzetiségi kapcsolatban is.

Hogyan látja a szerkesztőség jövőjét? Meddig érdemes vagy lehet ilyen feltételek között dolgozni?

Amikor a szerkesztőség másik két főállású munkatársával ezen gondolkoztunk, egy konkrét határidőt tűztünk ki a magunk számára, mégpedig ez év végéig. Jövőre ismét egy új, a válságstruktúrát felváltó „normális”, a vezetés szerint mindenki számára elfogadható műsorstruktúra indul a közszolgálati televízióban. Ha ebben az új műsorstruktúrában a magyar szerkesztőség nem kapja meg a megfelelő anyagi és műsoridőbeli feltételeket, a szükséges önállóságot, akkor, és ezt mindhármunk nevében nyilatkozom, mert közösen fogalmaztuk meg, számunkra ott ér véget ez a tevékenység. Akkor már nincs értelme a munkának. Számunkra az lenne elfogadható, ha megmaradnának legalább a napi 5 perces hírek, és a kétszer félórás adásidő. Az ideális természetesen az lenne, ha mindennap legalább egy félórás műsort közvetíthetnénk. Fontos lenne az is, hogy állományban lévő szerkesztőkkel bővülhessen a magyar szerkesztőség, mivel hárman ezt a munkát lehetetlen végezni. A következő napok fogják eldönteni, hogy az elképzeléseink megvalósulhatnak-e vagy sem.