A kisiskolák felszámolása ellen tiltakoztak a Diákhálózat aktivistái

Pozsony |

<p>Szimbolikus bizonyítványon buktatta meg a Diákhálózat Juraj Draxler oktatásügyi minisztert, valamint a kormánypárti politikusokat is.</p>

A Diákhálózat aktivistái a délelőtt folyamán egy nagy méretű, Juraj Draxler oktatási miniszter részére kiállított bizonyítványt helyeztek el a Nemzeti Tanács épületénél. „A bizonyítvánnyal értékeltük Juraj Draxler szakmai teljesítményét, azonban kénytelenek voltunk a miniszter urat minden tantárgyból megbuktatni. Értékelésünk alapján a miniszter úr elégtelenül szerepelt többek között oktatás- és régiófejlesztésből, nemzeti kisebbségek védelméből és demokratikus elkötelezettségből is. A bizonyítványt névre szólóan kiállítottuk az összes kormánypárti képviselő és kormánytag részére, de elfogadható eredmények hiányában sajnos nekik is évet kell ismételniük.” – áll a lapunkhoz eljutatott sajtóközleményben.

„A szlovákiai magyar egyetemisták szervezete ezzel a megmozdulással fejezi ki tiltakozását a kisiskolák felszámolását célzó törvénymódosítás ellen. A kisiskolák átgondolatlan, az érintettek kizárásával végbemenő likvidálása egész régiókat ítél hanyatlásra. A minimális diáklétszám jelenlegi formában történő bevezetésének egy éves halasztása semmilyen szempontból nem jelent megoldást a problémára.” – jelentette ki a Diákhálózat. Úgy vélik, hogy az iskolarendszer racionalizációját nem önkényesen meghatározott kvótákkal, hanem az ö, fenntartók, tanárok és szülők bevonásával, illetve a helyi igények figyelembevételével kell lefolytatni. Felelős döntés csak ezt követően születhet.

A közlemény szerint a kisiskolák felszámolása különösen diszkriminatív a magyar közösséggel szemben. A szlovákiai magyarság népesedési helyzete és területi elhelyezkedése miatt iskolarendszerének egyharmadát veszítheti el.

„Gyermekeink számára olyan jövőt képzelünk el, amelyben anyanyelven elérhető minőségi és versenyképes alapfokú oktatás zajlik. Az iskolaügyi minisztérium mindezt a kerettanterv szabad óráinak szűkítésével is veszélyezteti, melynek következtében tovább csökkentené az anyanyelvi írás- és olvasásórák számát. Hiába gyűlt össze 26 ezer aláírás annak érdekében, hogy a magyar tannyelvű alapiskolákban a magyar nyelvet ugyanakkora óraszámban oktassák, mint szlovák tannyelvű iskolákban a szlovák nyelvet, Juraj Draxler miniszter úr szóra se méltatta a petíció kezdeményezőit.” – nehezményezték az aktivisták.

„A kisebbségi identitás és nyelv fenntartásának legfőbb eszköze az oktatás. Olyan társadalomban szeretnénk élni, amely értéknek tartja az őshonos népcsoportok önazonosságának, nyelvének és kultúrájának megőrzését. Ennek érdekében nem a magyar tannyelvű oktatási rendszer leépítésére, hanem fejlesztésére van szükség.” – jegyezték meg a sajtóközleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?