A ketrec előtt

Silver, a kék szemű és spanyolul is beszélő tolókocsis gorilla egy szombati napon a Stanford Egyetem campusán elmeséli hányatott életét. Hogyan vásárolták meg az afrikai piacon. Miként szoktatták fogkeféhez. Miért háborodott föl gyomra a McDonald’stól. Kik akarták visszaszoktatni a vadonba. És így tovább. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a könyv legelső oldalától értjük, hogy mind Silver, mind a történetet végighallgató-leíró Marco: mi magunk vagyunk.

A spanyol kultúrájú Pablo Urbányi maró gúnyának célpontja szűkebb értelemben a legmajomszerűbb civilizációs csoport, az amerikai felső értelmiség, általánosabban pedig mindegyikünk, akik szimultán vagyunk a kultúrkényelem majmolói és kritikusai. A megvető írói köpés célpontja az a sterillé civilizált Amerika, ahol az egyéni viselkedésmódok minden egyes mozzanata kóros méretben dokumentálódik, elcsökevényesítve a kulturális memóriát, ahol Disneylandben lehet megrendelni életünk egyetlen nagy kalandját, és ahol afféle dolgok miatt ragyog föl a szemünk, amiket — szó szerint — egy majom is meg tud csinálni, mint pl. az italautomata kezelése. (Nekem gondjaim vannak vele...) A jól civilizált társadalom pedálozókból, tudósokból, papokból, yuppie-kból és kurvákból áll, akárcsak bizonyos majomfajok jól szervezett közössége. Más vagyunk-e hozzájuk képest, mint ,,a jeansbe bújt típus”, és valós különbség-e, hogy jó esetben van egy többé-kevésbé biztos helyünk ,,a világ alvajáróinak nagy, kollektív menetében”? Urbányi regényét feltűnővé teszi az értelmiségi kaszt kifinomult kritikája, miszerint az emberi (ön)tudatosság fokával egyenes arányban nő a konformitásra való hajlam. ,,Alapjában véve úgy cselekedtem, mint egy emberi lény, színleltem, de koherensen” — mondja Silver, a dohányzó és iszákos, kakastaréjszerűre fésült majom, aki farmerben és csuklóján digitális órával tökéletes kritikája a homo conformiensisnek.

Az 1939-ben Ipolyságon született argentin-kanadai Urbányit, valljuk meg, nem nagyon ismerjük. A Silver tíz évvel ezelőtt jelent meg Argentínában, mégis jókor jött hozzánk ez a regény, mert az elkényelmesedés és a végletekig relativizálódott élet réme (,,Az ajakrúzs fontosabb, mint az ajak meg az igazság”) már itt dörömböl az ajtón. Urbányi arról a tespesztő kimódoltságról ír, ami elől Hemingway is inkább Kubába bújt, vagy amit szerintem John Updike tud ma leglazábban elmesélni: ,,az utcák tiszták, a gyep lenyírva, s a hőségben sziszegnek az öntözőcsapok.” Polgári jólét és nyugalom. Urbányi is iróniával dolgozik, de időnként agresszívabb, csípősebb humorral tesz fel etikai kérdéseket a Sesame Street-en és a Muppet Show-n, de legalábbis dupla sajtburgeren szocializálódott generációknak, miközben félkomoly morális tételeihez többek között Voltaire-parafrázist (,,a lehetséges világok legjobbika”) és Gaugain-festményt (,,nemcsak történelmi könyveket vagy bibliarészleteket olvasott fel nekem, hogy tudjam, honnét jövök, mi vagyok s hova tartok”) hív segítségül. Nyelvileg pedig temperamentumos újlatin felkiáltásokkal: óh-ok, waw-ok, de jaj!-ok, pshhhk, nyiknyukkok és tap-tappok indulatszavaival teszi színesebbé az angolszász irodalom régi jó cinizmusát.

A Silver kiváló narrációs íve megtörik, mikor a szerző feleslegesen hosszúra nyújtja gorillánk őserdőbeli visszaszoktatásának folyamatát. Egy ponton túl a humor komor lágertörténetté kopik, és az érthetőség határát súrolja az enigmatikus ,,ábécé” metafora. Ami Updike-nál az unott kényelem parafrázisa, az Urbányi regényében Amerika kritikája. Mintha írónk együtt randalírozott volna Castro-álarcban és Zorro-köpenyben az antiglobalista tüntetőkkel néhány éve Ottawában, s ezen a ponton átsuhant rajtam, hogy jólét- és Amerika-ellenesnek lenni a világ legfejlettebb országának egyetemi katedrájáról — nos, nem biztos, hogy hiteles dolog. (Ad abszurdum: ha nem lennének konformok, Urbányinak nem lennének olvasói.) Ugyanakkor az vesse rá az első követ, aki nem tudja értékelni, hogy lévén felső értelmiségi (de nem amerikai!), Urbányi teljesen jogos kritikája egyben önkritika is; tükör, amibe nézni nyilvánvalónak neki is fáj.

Ez a könyv ott üt a legnagyobbat, ahol a modern civilizációs mintakövetés nyugtalanító kérdése kerül elő. Az a súlyos civilizációs identitásválság, amelyben egyik pillanatról a másikra kell majom, ember, szerelmes, politikus stb. identitást váltanunk, merthogy végső soron lehetetlen megtagadnunk, hogy ,,majom porhüvelyünk dacára lényegében gazdag környezetbeli emberek” vagyunk. Ez a könyv élvezetes ácsorgás a majomketrec előtt: ha megtörténik a baj, töröld le, és nevess.

Vajda Barnabás