A Híd nem támogatja a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt

Sólymos László
Pozsony |

A parlamenten kívüli Híd párt nem ért egyet a Kisebbségi Kulturális Alapról (KKA) szóló törvény előterjesztőinek szándékával, ahogy a jogszabály tartalmával sem, melyre úgy tekint, mint a kulturális autonómia megnyirbálására. Sólymos László, Híd párt elnöke ezért Zuzana Čaputová államfőhöz fordul – tájékoztatott Magdeme Klára pártszóvivő kedden.

Sólymos azt kéri az államfőtől, hogy a törvényt utalja vissza a parlamentnek újratárgyalásra, hogy legalább utólag nyíljon tér a szélesebb társadalmi vitára a javaslattal kapcsolatban.

A Híd szerint a javasolt módosítások egyenlőtlen feltételeket teremtenek a kultúra és a kreatív ipar szereplői számára. A párt azt is kifogásolja, hogy az üzleti vállalkozások teljes kizárásával a jogszabály azt az üzenetet közvetíti, hogy Szlovákiában úgy tekintenek a nemzeti kisebbségek kultúrájára, mint amely nem képes és nem alkalmas gazdasági értékeket létrehozni, és csak szűken értelmezett reprezentatív funkcióval rendelkezik.

A párt problémásnak tartja a jogalkotási eljárást is, amely mellőzte az előzetes szakmai és a társadalmi eszmecserét. A folyamatba nem vonták be a kisebbségi szervezeteket, a kormány illetékes tanácsadó szervét, a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottságot, ahogy a kisebbségi kormánybiztost sem. Az emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős parlamenti bizottság a javaslat tárgyalásakor nem volt határozatképes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?