A harmadik mintában is megerősítették a tiltott növényvédő szer jelenlétét az ukrán gabonában

gabona k

Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) megbízott mezőgazdasági miniszter bejelentette, a gútai malomban vett, ukrán gabonából származó harmadik minta is tiltott koncentrációban tartalmazott növényvédő szert.

Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatóság (ŠVPS) munkatársai április közepén klórpirifosz nevű növényvédő szer jelenlétét mutatták ki – akkor a vállalat azzal védekezett, hogy a második minta a megengedett határértékeken belül volt.

A harmadik, úgynevezett döntő mintát egy koppenhágai laboratórium elemezte. Vlčan elmondása szerint az eredmények 0,024 mg/kg növényvédőszer-koncentrációt igazoltak. A tárcavezető egyúttal közölte, liszt és egyéb élelmiszerek szennyeződésére nem került sor.

Az uniós szabályok 0,01 milligrammban határozzák meg a határértéket, és 50 százalékos eltérést engednek meg.

Az eredmények alapján megvárjuk, a gabona tulajdonosa milyen megsemmisítési módszert javasol. Ez lehet égetés, biogázüzemben való felhasználás vagy további technikai célú feldolgozás

– tette hozzá Jozef Bíreš, az ŠVPS igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?