A forrongó Ukrajnán a világ szeme

<p>Kijev/Pozsony. A keddi ukrajnai zavargások 26 áldozata közül 19-en lőtt sebek következtében vesztették életüket. A sebesültek száma meghaladja az ezret. Az ukrán kormány puccskísérlettel vádolta meg az ellenzéket, a biztonsági szolgálat terroristaellenes műveletet indít.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) bejelentette, „terroristaellenes műveletet” indít az országban a radikális csoportok ellen, amelyek szerinte felelősek a Kijevben 26 halálos áldozatot követelő erőszak kiújulásáért. „A szélsőséges és radikális csoportok akcióikkal ukránok millióinak életét fenyegetik” – írta Olekszandr Jakimenko, az SZBU főnöke: „A biztonsági szolgálat és az ukrajnai terrorellenes központ ezért úgy döntött, hogy terroristaellenes műveletet indít, mivel több mint 1500 lőfegyver és 100 ezer lőszer került bűnözők kezébe”.

Viktor Janukovics ukrán elnök úgy vélekedett, az ellenzék „túllépte a határt” azzal, hogy fegyverbe szólította az embereket. A bűnösöket felelősségre fogják vonni – hangoztatta. Moszkvában ugyancsak államcsínykísérletnek minősítették mindazt, ami Ukrajnában történik. Az orosz államfő szóvivője közölte: határozottan elítélik a szélsőségesek erőszakos fellépését, Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonon beszélt Viktor Janukoviccsal. A keddi véres utcai harcokkal összefüggésben államcsínykísérlet miatt nyomozást indított az ukrán titkosszolgálat „egyes politikusok” ellen. A Viktor Janukovics által irányított vezetés a Vitalij Klicsko ellenzéki vezető körül tömörülő ellenfeleit teszi felelőssé a legalább 26 halottat követelő súlyos zavargásokért. Az államfő az áldozatok emlékére mára országos gyásznapot hirdetett Ukrajnában: valamennyi állami épületen félárbocra eresztik a zászlókat.

Ukrajnai politológusok arra figyelmeztetnek, az erőszak elharapódzása az ország szétesésével fenyeget, és sokan közülük a súlyos gazdasági gondokat kezelni képes, független szakértői kormány létrejöttében látják a válságból kivezető kiutat. Vadim Karaszev szakértő úgy véli, „a Nyugat most sokkos állapotban van. Arra nem számított, hogy dugába dőlnek a tárgyalások a Majdan és az államfő között”.

Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter tegnap tájékoztatta a kormányt az Ukrajnában zajló eseményekről, ezért Robert Fico úgy döntött, hamarosan összeül a szlovák Biztonsági Tanács. A miniszterelnök közölte, a kormányt is nyugtalanítják a kijevi cselekmények. Szlovákia legfeljebb néhány száz ukrán menekültet lenne képes befogadni. Az ukrajnai helyzetben az a legrosszabb, hogy egyik fél sem hajlandó meghátrálni, véli Ivo Samson biztonságpolitikai elemző. „A tüntetők a Nyugat, a kormányerők Oroszország segítségében bíznak” – magyarázta Samson. További részletek a 6. oldalon. (TASR, MTI, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?