A családok negyede nem nyaral

<p>Nyakunkon a nyaralási szezon, Szlovákiában a családok negyede a rossz anyagi helyzete miatt azonban nem is álmodhat akár egy kisebb üdülésről sem, ráadásul a nyaralni indulók között is jelentős anyagi különbségek vannak. Mennyit költünk a szabadságra?</p>

„A szlovákiai családok valamivel több mint 70 százaléka ma már nem tudja elképzelni az életét anélkül, hogy évente legalább egyszer ne menne el üdülni. A lakosság egy része ezt már évente többször is megengedheti magának, minden negyedik család ugyanakkor a szerény anyagi helyzete miatt egy rövidebb hazai kiruccanást is képtelen kifizetni” – nyilatkozta Roman Müller, a HomeCredit áruhitelező társaság elemzője az általuk megrendelt, és a Stem/Mark piackutató táraság által elvégzett elemzésre hivatkozva.

Müller szerint azok között is látványos különbségek vannak, akik megengedhetik maguknak az utazást. A családok ötöde egy személyre számítva évente 200 és 400 euró közötti összeget, a felük nagyjából 600 eurót költhet a szabadságra. A megkérdezettek 4 százalékánál azonban ez a keret elérheti a 2 ezer, egy százalékánál pedig a 4 ezer eurót is. A lakosság nagy része azonban nem ragaszkodik bármi áron a nyaraláshoz. A megkérdezettek 70 százaléka az általa megtakarított összegből fizette a nyaralást, és csak elenyésző részük vett fel erre hitelt. A többség azt vallja, hogy ha nincs rá pénze, akkor inkább otthon marad. A nyaralásra a legtöbben 200 és 400 euró közötti költőpénzt visznek magukkal, az emberek ötödénél azonban ez az összeg elérheti a 800 eurót is. Kizárólag kártyával a megkérdezettek alig valamivel több, mint tizede fizet, a harmaduk pedig kombinálja a készpénzes és kártyás fizetést.

A felmérésből az is kiderült, hogy a Szlovákiában nyaralók számának megugrása az elmúlt időszakban inkább csak a családok anyagi helyzetével magyarázható. A megkérdezettek csaknem háromnegyede vallotta be, hogy ha az anyagi helyzete ezt megengedi, inkább a külföldi, lehetőleg tengerparti nyaralást választja. Az időtartamot tekintve a tíz napnál hosszabb üdülések dominálnak, all inclusive ellátással. Az elszállásolást tekintve a nyaralók nagyjából fele a szállodát, ötödük az apartmant, tizedük pedig a bungalót választja. „A felmérésünk egyik legnagyobb tanulsága, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada függetleníti magát az utazási irodáktól, mert felismerte, hogy az interneten bármit el tud intézni, jóval kedvezőbb áron, mint ha szervezett utazást rendelne” – tette hozzá Müller. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?