389 év a lemaradásunk Norvégiától a bérek terén

p
Pozsony |

<p>Sohasem érjük utol bérek tekintetében a fejlett nyugati országokat, állítja a bérek közti hatalmas szakadékra és a közeledés ütemére hivatkozva a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ).</p>

A legtávolabb Svájc áll tőlünk, az átlagos nettó hazai kereset 2015-ben mindössze 12 százaléka a svájcinak, ezt akkor is csak 367 év múlva érnénk el, ha a közeledés üteme 20 százalékkal emelkedne. A KOZ szerint gyakorlatilag távolodunk Svájctól, mivel 2004-ben a hazai nettó még 13%-át tette ki a svájcinak. Ugyanakkor a KOZ elismeri azt is, hogy nálunk is emelkednek a fizetések, 2004–2015 között 65%-os növekedést tapasztaltak. Ugyanakkor a felmérés nem veszi figyelembe az egyes országok árszínvonala közti különbséget.

Három csoport

Hatalmas a távolság a hazai és más fejlett nyugati országokban mért nettó átlagbérek között is. A legfejlettebb országokat több száz év múlva érnénk utol a jelenlegi közeledési ütemet figyelembe véve. A KOZ három csoportba osztotta az uniós tagállamokat és Svájcot: az elsőbe a legfejlettebb országok, például Svájc, Norvégia, Dánia és Hollandia tartozik ahol a nettó átlagkereset meghaladja a 3000 eurót, a második csoportba Németország, Ausztria, Spanyolország, Málta és Görögország tartozik mintegy 2000 eurós átlagkeresettel, a harmadik, „fejlődő országok” csoportba sorolták Szlovákia mellett Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot Romániát és Bulgáriát, ahol a nettó átlagot 711 euróra számolták ki. Norvégiát például 389 év alatt érnénk utol a jelenlegi tempóval, 2015-ben ugyanis a szlovák nettó átlagkereset a norvégiainak csak a 18,5%-át tette ki. 2004 óta 2,5 százalékponttal sikerült javítani az arányt.

Németország – 44 év

Németország viszonyában jobb a helyzet, a 28,78 százalékát kapjuk a német átlagbérnek. „Ha most egy ütemben 20%-kal emelnék a hazai béreket, akkor 44 év múlva elérnénk a német szintet” – mondta Monika Uhlerová, a KOZ alelnöke.

Vannak nálunk szegényebb országok is, Litvániában például csak a hazai bér 81,4%-át kapják. Hasonló helyzetben van Románia és Bulgária is. A litvánok 10, a románok 18 év múlva érnének be bennünket, ha marad a jelenlegi növekedési ütemük.

Nálunk is nőnek a bérek

A képhez hozzátartozik, hogy a szlovákiai bérek az utóbbi hat évben legnagyobb mértékben éppen 2016-ban emelkedtek. A Platy.sk portál elemzéséből, amelyben több mint 70 000 alkalmazott bérét hasonlították össze, kiderül, a bruttó alapbér tavaly a 2015-ös évivel összevetve 4,8%-kal nőtt.

Az elemzés az alapbérek legnagyobb mértékű emelését a szakképzett munkások esetében észlelte: átlagos bruttó alapbérük tavaly 652 euró volt, azaz a 2015-ös évi bérükkel összevetve 6%-kal nőtt. A felpörgő gazdaság és a képzett munkaerő hiánya erőteljes és tartós lendületet biztosít a bérek növekedésének, ami már 2014-től érződik. Akkor 858 euró volt az országos bruttó átlagbér, ami 2015-ben 883, tavaly pedig 910 euróra kúszott fel. A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) idén további 3,5 százalékos növekményt vár, ami azt jelenti, hogy az év végén már 942 euró lehet az átlagbér. Jövőre már 982 eurót vár, 2019-ben átléphetjük az 1000 eurós határt, 2020-ban pedig a havi átlagbér már az 1080 eurót ostromolhatja. (lpj, shz, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?