27 képviselő követeli a népszámlálással kapcsolatos javaslat visszavonását

népszámlálás illusztráció
Pozsony |

Az SaS, a Za ľudí és az OĽaNO 27 koalíciós képviselője felszólította Alexander Balleket, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnökét, hogy vonja vissza azt a javaslatot, melynek értelmében törölnék a népszámlálási ívekből a második nemzetiségre vonatkozó kérdést. Az erről szóló nyílt levélben felhívták a figyelmet a törvényalkotásra vonatkozó szabályok megsértésére, valamint egy konszenzussal elfogadott, indokolt megoldás precedens nélküli ignorálására.

A képviselők a gyorsított eljárást is kifogásolják. „Nem áll fenn semmi olyan rendkívüli és főleg előre nem látható körülmény, amely akadályozná a normális konzultációs eljárást” – hangsúlyozzák a képviselők, hozzátéve: a második nemzetiségre vonatkozó kérdés bevezetését hosszas szakmai vita előzte meg, melyen részt vettek a kisebbségek képviselői is. A szóban forgó intézkedés ráadásul már tíz hónapja megtalálható a törvénytárban, és az elfogadását standard tárcaközi egyeztetés előzte meg. „Most mégis hirtelen, az utolsó pillanatban előálltak ezzel a megoldással, a törvényalkotási eljárásra vonatkozó szabályok megsértése árán, egy olyan koalíciós képviselő lobbizása után, akit a parlamenten kívüli magyar politikusok egy része támogat” – mutattak rá a javaslat visszavonását követelő koalíciós képviselők.

A népszámlálási ívek eredeti formájának megőrzését szorgalmazza a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottság mellett Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos, Andrea Bučková romaügyi kormánybiztos, Zuzana Kumanová kulturális államtitkár és több kisebbségi ernyőszervezet is.

A Szlovák Statisztikai Hivatal keddi állásfoglalásában kifejtette: azért bocsátotta tárcaközi egyeztetésre a népszámlálással kapcsolatos javaslatot, hogy teret engedjen mindkét félnek az eszmecserére. A hivatal a második nemzetiségre vonatkozó „alkérdés” elhagyását azután indítványozta, hogy Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő múlt héten erre a lépésre szólított fel. Szerinte a nemzetiségre vonatkozó két kérdés elősegítené a kisebbségek tagjainak asszimilációját, az eredmények pedig torzulhatnak. A kisebbségi kormánybiztos ezzel kapcsolatban „dezinformációs kampányt” emlegetett. Hangsúlyozta: a második kérdés célja, hogy részletesebb információkat szerezzenek a lakosok identitásáról.

A lakosok elektronikus formában történő összeírására 2021. február 15. és március 31. kerül sor. Az asszisztens segítségével történő népszámlálás áprilistól októberig fog tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?