26 millió forintot zsákmányoltak

Komárom |

<p>Hónapok óta tartó bujkálást követően a Komáromi Rendőrkapitányság a Nemzeti Nyomozó Irodával közösen elfogta azt a 42 éves ménfőcsanaki férfit, aki még 2010. július 21-én 26 millió forintnak megfelelő eurót lopott el egy piros lámpánál várakozó gépkocsiból.</p>

A férfi ellen 3 elfogatóparancs volt érvényben.

A pénz tulajdonosa üzletember. 2010. július 21-én délelőtt utazott át Szlovákiába, hogy számlájáról leemelje a 26 millió forintnak megfelelő eurót. Visszatérve Magyarország területére, az Erzsébet hídnál piros lámpát kapott, ezért megállt. Ezt a pár másodpercnyi időt használta ki a tolvaj és társa. Felrántották a gépkocsi ajtaját, megfogták a táskát és már el is szaladtak.

Az üzletembernek szerencséje volt, a közelben álló rendőröktől azonnal segítséget tudott kérni. A járőrök a kapott személyleírások alapján az elkövetők nyomába eredtek. A bűncselekmény helyszínétől pár saroknyira ellenőrzés alá vontak egy férfit, akire illet az egyik személyleírás. Feltűnően kifulladt állapotban, térdén friss horzsolásos sérülésekkel találták őt, aki az intézkedés alatt zavartan viselkedett.

A férfit végül a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette, társa ellen pedig elfogatóparancsot adott ki. Más is kereste a szökésben lévő tolvajt, összesen 3 elfogatóparancs volt ellene.

Környezetében többen is ismerték a keresett férfit és azt is tudták róla, hogy keresi őt a Rendőrség. Végül állampolgári bejelentést követően a budaörsi vasútállomáson fogták el, majd a Győri Büntetésvégrehajtási Intézetbe vitték jogerős börtönbüntetésének megkezdése céljából. Elfogását követően autójának átvizsgálása során a rendőrök több mint 4 millió forintnak megfelelő eurót találtak, melyet lefoglaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?