2019-ben Szlovákia egyik prioritása EU-tagállamként az EP-választás lesz

Pozsony |

Az Európai Bizottság 2019-es munkaprogramjával összefüggésben Szlovákia számára prioritás lesz az új többéves pénzügyi keretről való megegyezés, illetve az ezzel kapcsolatos javaslatok, valamint az energetikai unió kiteljesítése is. Mindez a szlovák EU-tagságról szóló éves jelentésben szerepel, melyet szerdán hagyott jóvá a kormány.

A további prioritások közé a körforgásos gazdasággal kapcsolatos cselekvési terv, a gazdasági és vámunió kiteljesítése, az egységes digitális piac, valamint az unió biztonsága tartoznak. Szlovákia számára fontos az is, hogy megoldást találjanak a digitális gazdaságon belüli adóztatásra, az uniós élelmiszer-ellátási lánccal összefüggő kezdeményezésre, illetve a polgári védelem és az állampolgárokkal való kommunikáció területén működő uniós mechanizmusokra.

A külügyi tárca szerint, amely a kormány elé terjesztette a jelentést, 2019-ben is domináns téma marad az Egyesült Királyság távozása az EU-ból, valamint a közelgő EP-választás, melyen a brexit miatt a mandátumok újraelosztására is sor kerül majd. „Szlovákia számára kihívás lesz a választási részvétel növelése az EP-választásokon. A szlovák részvétel régóta a legalacsonyabbak közé tartozik az unión belül” – mutatott rá a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?