170 ezres végkielégítés a vasút igazgatójának

Pozsony |

<p>170 ezer eurós végkielégítéssel távozott tisztségéből Pavel Kravec, a Szlovák Vasúttársaság volt vezérigazgatója. A hét elején derült ki, hogy Marcela Hrdá, a Szlovák Posta volt vezérigazgatója 14 hónap után 178 ezer eurós végkielégítéssel távozott.</p>

Ján Figeľ korábbi közlekedési miniszter, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szerint ez az összeg túlzó, egyben elfogadhatatlan. A politikus vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a vasút teherfuvarozó része, a ZSSK Cargo, illetve a Vasúttársaság más menedzserei esetében is magas végkielégítéseket fizettek ki.

A volt miniszter szerint Iveta Radičová kormánya szabályozta a végkielégítések nagyságát az állami vállalatokban, az elnökség és a felügyelőtanácsok esetében, a menedzsment esetében azonban ezt nem alkalmazták. „Ezt az adott cégek hibájának tartom, mivel nem úgy jártak el, ahogy a kormány meghagyta, hanem meghagyták az első Fico-kormány esetében hozott szabályozást” – mondta  Figeľ.

Kravec a KDH jelöltje volt. A pártelnök elmondta, bizalma Kravec iránt csorbát szenvedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?