Rendőrökre lövöldözött, majd magával is végzett

Téte. Elbarikádozta magát tegnap a Győr-Moson-Sopron megyei Téten egy 41 éves férfi. A házban mozgáskorlátozott szüleivel együtt tartózkodott – erről maguk a szülők számoltak be a rendőröknek.

Hasba lőtte az őt előállítani akaró rendőrt, elbarikádozta magát, lövöldözött, majd önmaga ellen fordította fegyverét egy 41 éves férfi a Győrhöz közeli TéténKisalföld/Tóth Gyula felvételeTéte. Elbarikádozta magát tegnap a Győr-Moson-Sopron megyei Téten egy 41 éves férfi. A házban mozgáskorlátozott szüleivel együtt tartózkodott – erről maguk a szülők számoltak be a rendőröknek. A terrorelhárító szolgálat budapesti egységeinek megérkezése előtt a férfi fejbe lőtte magát, sérüléseibe a kórházban belehalt. A tettes reggel 8 órától kezdve több lövést adott le a házból. Még mielőtt elbarikádozta volna magát, hasba lőtte az őt előállítani próbáló rendőrt, aki azért jelent meg a háznál, mert előzőleg a férfi bántalmazta a helyi idősotthon vezetőjét – a rendőr túl van az életveszélyen, vese- és bélsérüléseket szenvedett. Miközben a férfi folyamatosan lövöldözött, a lövedékek egyike súrolta a helyszínen tartózkodó mentőtiszt vállát, több golyó pedig az utcán álló rendőrautóba csapódott. A kiérkező túsztárgyaló a ház udvarából fedezékből, mobiltelefonon próbált tárgyalni a férfivel – mondta el Kocsis Tünde rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tájékoztatása szerint lakókörnyezetében agresszív embernek ismerték a tettest, erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények miatt volt büntetve, börtönviselt, fegyvertartási engedélye nem volt.

Mint kiderült, a 41 éves elkövető a helyi idősotthonban dolgozott, nem volt alkalmazásban, csupán nyáron időnként füvet nyírt az otthon kertjében, a téli napokban pedig bejárt az otthonba kávézni, egy-egy süteményt megenni. A nővérek úgy kezelték, mintha családtag lett volna, a „sérült lelkű ember azonban elbízta magát”, és viselkedése miatt az otthon vezetőnője eltanácsolta. Ezt nagyon rossz néven vette, és már csütörtökön megfenyegette a vezetőnőt és egy-két nővért is. Ezután került sor a pénteki tettlegességre. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?