Nagyobb adóbevételhez jutnak a kisebb falvak?

Pozsony. Jövő héten befejeződhetnek a helyi önkormányzatok adóbevételeit meghatározó kormányrendeletről folyó tárgyalások, tájékoztatta lapunkat Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártjának közigazgatási szakértője.

„Az eddigi megbeszélések jó irányba haladnak. Igyekszünk elérni, hogy a kisközségek nagyobb támogatást kapjanak, mint amilyen az eredeti elképzelés szerint járt volna nekik – mondta Farkas. – Bízom benne, hogy a jövő heti szakértői találkozón már végleges formába tudjuk önteni a rendeletet.”

A magyar párt mellett a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása is tárgyal a pénzügyminisztériummal. Michal Sýkora, a szervezet elnöke szintén elégedett a megbeszélések eddigi eredményével. „Szerintünk az adóbevételek elosztásánál figyelembe kell venni a település tengerszint feletti magasságát is, mivel ez jelentősen befolyásolja az egyes létesítmények üzemeltetési költségeit – főleg a fűtési költségeket – és az utak téli karbantartását” – állítja Sýkora. Farkas szerint azonban – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – az iskoláknak járó támogatás esetében nem fogják figyelembe venni, hogy a település milyen magasan fekszik.

A pénzügyi decentralizációt szabályozó négy jogszabály szeptemberi elfogadása után felmerült, hogy az 5000-nél kevesebb lakosú települések rosszul járhatnak, kevesebb pénzt kaphatnak, mint ebben az évben. „Azt szeretnénk elérni, hogy senki se kapjon annál kevesebbet, mint tavaly, vagy a lehető legkevesebb olyan község legyen, melyek rosszul járnak” – tette hozzá a magyar politikus. A dokumentum elfogadásának elhúzódása veszélyezteti az önkormányzatok költségvetésének elfogadását is, mivel a rendelet határozza meg bevételeiknek közel egyharmadát. „A rendelet várhatóan november második felében kerül a kormány elé” – véli Farkas.

A helyi önkormányzatok 2005-ben a személyi jövedelemadóból befolyt pénz 70,3 százalékára számíthatnak, ugyanakkor szabad kezet kapnak a helyi adók kivetésében. A megyei és helyi önkormányzatok minimális központi támogatását 33,5 milliárd koronában határozták meg; ezt az összeget akkor is megkapják, ha a jövedelemadóból származó bevétel alacsonyabb lesz a tervezettnél. „Az elfogadott törvényi keret mindenképpen erősíti az önkormányzatok pozícióját, és jobb ahhoz képest is, mint amit a kormány tárgyalási alapként előterjesztett” – mondta lapunknak a pénzügyi decentralizáció elfogadása után Zachariáš István, Szepsi polgármestere. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?