Nagy kórházi sztrájk

Pozsony. Az Orvosi Szakszervezet (LOZ) felhívására ma délután sztrájkba lépnek a Pozsonyi Egyetemi Kórház alkalmazottai. „A legutóbbi nyílt levelünkre nem érkezett válasz, és nem is tárgyaltunk követeléseinkről a kormányfővel” – mondta lapunknak Marián Kollár, a LOZ elnöke. Azt viszont elismerte, hogy a kórházak transzformációja leállt, ami az egyik követelésük volt.

A fővárosi egészségügyi dolgozók sztrájkjához jobbára a nagy, egyetemi kórházak alkalmazottai csatlakoznak, a déli kórházak közül egy sem. A kisebb kórházakban már befejeződtek vagy most fejeződnek be a bértárgyalások. Nem csatlakozik a sztrájkolókhoz a két kassai egyetemi kórház és a besztercebányai gyermekkórház sem. A besztercebányai Roosevelt kórház annak ellenére sztrájkba lép, hogy tegnap sikerült megegyezniük a béremelésről. „A sztrájkot nem a kórház vezetése, hanem a kormány ellen hirdettük” – indokolta Anna Husarčíková helyi szakszervezeti vezető.

Tegnap Rudolf Zajac egészségügyi miniszter tájékoztatta a kabinetet a kialakult helyzetről. „A helyzet megoldása az igazgatók kezében van, ők viselik a felelősséget az egészségügyi ellátás biztosításáért” – véli Rudolf Zajac. Idén nem várható, hogy a tervezettnél több pénzt adna a kormány, de jövőre nőhet az egészségügy támogatása. „A gazdasági eredmények figyelembe vételével látunk esélyt arra, hogy jövőre az állam 0,25 százalékkal magasabb járulékot fizessen biztosítottjai után” – jelentette be Ivan Mikloš pénzügyminiszter. Ez mintegy 1,4 milliárd koronával több pénzt jelent – de csak jövőre. A bérek ugrásszerű – 25–30 százalékos – emelésére Mikloš sem lát esélyt.

Rudolf Zajac felhívta a betegek figyelmét, hogy az egészségügyi kezeléssel kapcsolatos panaszaikat a kórházak vezetésének címezzék. „A törvények értelmében a vezetőség felelős a kezelések biztosításáért” – jelentette ki. Az egyetemi kórházak szövetsége ma tárgyal a másik szakszervezettel, az Egészségügyben és a Szociális Szolgáltatásokban Dolgozók Szakszervezetével (SOZ), mely egyelőre csak sztrájkkészültséget hirdetett, de a LOZ sztrájkjához nem csatlakozott. (lpj, fm, s)

Sztrájkoló kórházak

Intézmény A sztrájk kezdete

Pozsonyi Egyetemi Kórház csütörtök 15.30

Nagyszombati Egyetemi Kórház péntek

Nyitrai Egyetemi Kórház péntek 7.00

Besztercebányai F.D. Roosevelt Egyetemi Kórház péntek

Eperjesi Egyetemi Kórház péntek 9.00

Trencséni Kórház hétfő

Nagymihályi Kórház ?

forrás: SITA, TASR

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?