Nagy Ildikó távozik a Pátria rádió éléről

Pozsony. Január végén távozik posztjáról Nagy Ildikó, a Pátria rádió igazgatója. Tavaly év végén többször is felmerült, hogy a Szlovák Rádió vezérigazgatója, Miroslava Zemková leváltja őt, mivel megromlott a viszonyuk, akkor fegyelmit is kapott.

Pozsony. Január végén távozik posztjáról Nagy Ildikó, a Pátria rádió igazgatója. Tavaly év végén többször is felmerült, hogy a Szlovák Rádió vezérigazgatója, Miroslava Zemková leváltja őt, mivel megromlott a viszonyuk, akkor fegyelmit is kapott. Tegnap lapunknak azt mondta, megegyezés alapján távozik, és a maradásra nem volt esélye. Úgy véli, a tavalyi események, a Pátria sorsa körüli hosszú bizonytalanság okozta feszültség miatt romlott meg viszonya a főnökséggel. A Szlovák Rádió vezetése nem akarta kommentálni távozását. „Közös megegyezés alapján távozik a rádióból” – mondta lapunknak Ľuboš Machaj, a Szlovák Rádió programigazgatója.

Utódja egyelőre még nincs. „Feltehetően a héten ideiglenesen megbízunk valakit a szerkesztőségből az igazgatói feladatok ellátásával, amíg végleges megoldást találunk” – tájékoztatott programigazgató. Még nem világos az sem, hogy az új igazgatót hogyan választják ki, nem biztos, hogy belső ember, a szerkesztőség jelenlegi tagja vezeti majd tovább a Pátria rádiót. „Vagy pályázatot írunk ki, vagy egy szélesebb körből választunk” – mondta Machaj. Decemberben lehetséges utódként felmerült Both Enikő – a Szlovák Televízió magyar adásának korábbi vezetője – neve is. Akkor Miroslava Zemková vezérigazgatónő még úgy vélte, jobb lenne a szerkesztőségen belül keresni új vezetőt. „Én a szerkesztőségen belül keresnék megfelelő embert, mert úgy látom, sok ügyes ember dolgozik ott. Nem hiszem, hogy pályázatot kellene kiírni, vagy külső embert keresni” – mondta lapunknak decemberben Zemková. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?