Már kitöltötték a legelső kérelmeket

Budapest. A magyar belügyminisztérium információi szerint némelyik határon túli közreműködő irodában már kitöltötték az első kérelmeket azok, akik magyarigazolványt kérnek a tárcától – hangzott el a minisztérium tegnapi sajtótájékoztatóján.

Budapest. A magyar belügyminisztérium információi szerint némelyik határon túli közreműködő irodában már kitöltötték az első kérelmeket azok, akik magyarigazolványt kérnek a tárcától – hangzott el a minisztérium tegnapi sajtótájékoztatóján. Eiselt György, a tárca informatikai és távközlési helyettes államtitkára közölte: a kedvezménytörvény végrehajtásának már nincs akadálya. Elmondta: negyvenegy, úgynevezett közreműködő irodában jelentkezhetnek azok, akik magyar- vagy magyar hozzátartozói igazolványt szeretnének igényelni. Az irodák feladata egyben az is, hogy a kérelmeket a magyar konzulátusokon keresztül eljuttassák a belügyminisztériumhoz. Ismertetése szerint a hivatal havonta mintegy 120 ezer fényképes igazolványt tud majd kiállítani. Eiselt György szerint az első igazolványokat várhatóan az a 120 munkatársuk kapja, aki a határon túli irodákban tevékenykedik. Az igazolványok kiadásával, nyilvántartásával összefüggő hatósági ügyekben a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala jár el. A beérkező kérelmek elbírálási ideje legfeljebb 30 nap, ezt követően a hivatal az igénylő által megjelölt magyarországi közigazgatási hivatalban veheti át az igazolványt. Ismeretes: a kulturális és utazási kedvezményekre jogosító magyar igazolvány igénylésének feltétele a többi közt a magyar nyelv ismerete, valamint a magyar közösséghez való tartozás állami, nemzetiségi szervezeti vagy egyházi igazolása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?