Magyarul kampányol a HZDS koalíciója

Pozsony. A megyei választásokon a szavazatgszerzés háttérbe szorítja a nemzeti érzelmeket is, néhány erről elhíresült szlovák párt például kizárólag magyar nyelvű röplapokkal kampányol a magyarlakta területeken. Anna Malíková azonban ezt is kiszúrta és panaszt tett a nyelvtörvény megsértése miatt.

A HZDS–SDĽ–SOP–Stred–Smer koalíció egyes képviselői veszélyben látják a Nagyszombati kerület jövőjét magyar jelölt győzelme esetén (lásd. Robert Fico kijelentéseit), ezért megpróbálnak magyar szavazatokat is szerezni. Ennek érdekében az Ivan Belicát támogató koalíció magyar nyelvű propagációs anyagot is készíttetett a kerület magyar ajkú lakosai számára. Ez a propagációs anyag azonban nem tetszik a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöknőjének, aki szerint az egynyelvű szórólap megsérti a nyelvtörvényt. „A szórólapon lévő szövegből csak a „Nitrai kerület” kifejezést értettem meg, azt is csak nagy nehézségek árán” – mondta Malíková. A nemzetiek elnöke ezért a Központi Választási Bizottságnál panaszt tett a röplap készítői ellen. Malíková a nyelvtörvény megsértésén kívül azzal is vádolja a HZDS -t és az SDĽ-t, hogy ők okozzák a Nagyszombati és a Nyitrai megyében a Magyar Koalíció Pártja jelöltjeinek majdani győzelmét, mivel elutasították az együttműködést a SNS-szel. A HZDS vezette koalíció Nyitra megyei próbálkozása Malíková szerint csak azt bizonyítja, hogy a Belicát támogató pártok nem „valódi” szlovák pártok, és már most elismerik azt a tényt, hogy a magyar nyelv a kerület területén hivatalos szintre emelkedett.

Kertész Sándor a Központi Választási Bizottság (KVB) MKP által delegált tagja az Új Szónak elmondta, hogy pénteken összeül a bizottság jogi szekciója, hogy megismerkedjen a nemzetiek által benyújtott panasszal. Maga a KVB azonban csak a szombaton kezdődő rendes ülésén foglalkozik majd az üggyel. Kertész szerint azonban a KVB nem illetékes ilyen panasz elbírálásában, a hatáskörét képező feladatokat a választási törvény pontosan meghatározza. Azok között pedig nem szerepel a választási anyagok ellenőrzése a nyelvtörvény szempontjából. Az SNS-nek ez a sokadik panasza sem veszélyezteti azonban a választások szabályszerű lefolyását és tisztaságát – mondta Kertész Sándor.

A kampányzárás a parlamenti ülésre is rányomta bélyegét, bár előrelátó volt a törvényhozás, és tegnapra egyetlen szavazást sem tervezett be. A képviselők jelentős része kampányrendezvényeken vett részt, a parlamentben reménytelen lett volna bármit is elfogadni, tartósan harminc-ötven képviselő volt jelen a százötvenből. Fehér Miklós nyitrai és Kvarda József nagyszombati MKP-s megyeielnök-jelöltek viszont a kampányzáró ellenére szinte végig az ülésteremben tartózkodott. (lpj, t, kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?