Kifogytak a kereskedők készletei

Pozsony. A módosított adótörvény miatt csupán január elsejétől drágul a cigaretta Szlovákiában, ám több helyen már napok óta drágábban árulják a füstölnivalót. Az áremelkedésre számítva a dohányosok megpróbáltak bespájzolni, ennek következtében több fővárosi és vidéki boltban, trafikban már elfogytak a készletek.

Pozsony. A módosított adótörvény miatt csupán január elsejétől drágul a cigaretta Szlovákiában, ám több helyen már napok óta drágábban árulják a füstölnivalót. Az áremelkedésre számítva a dohányosok megpróbáltak bespájzolni, ennek következtében több fővárosi és vidéki boltban, trafikban már elfogytak a készletek.

Egyes becslések szerint Szlovákiában havonta 40 millió doboz cigarettát szívnak el a dohányosok, miközben a többség a rövid szálú (70 milliméterig) cigarettát vásárolta.

Miután a pozsonyi parlament nemrég módosította a cigaretta és dohánytermékek adójáról szóló törvényt, a boltok és a cigarettaforgalmazók az év végi rohammal számolva növelték megrendeléseiket. A dohányosok pedig kartonszámra vásárolták a füstölnivalót, mondván, spóroljanak már egy kicsit, ha januártól a rövid cigaretta dobozonkénti ára 5 koronával emelkedik, a hosszú szálú cigaretta pedig 1,30 koronával kerül majd többe.

Kevesen számoltak viszont azzal, hogy az eladók a helyzetre „rugalmasan reagálva” még elseje előtt emelik áraikat.

Az adóhatóságok szerint az eladók ezzel a magatartásukkal nem sértenek semmilyen törvényt. Egyes fogyasztóvédelmi szakértők viszont spekulációt emlegetnek. A cigaretta és dohánytermékek fogyasztói adóterhe januártól 29,4 százalékról 32 százalékra emelkedik. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?