Ivo Samson

külpolitikai elemző

Várható fegyveres konfliktus Koszovó függetlenségének kikiáltása miatt?
Katonai konfliktusra feltehetően nem kell számítani, mivel Szerbiát 1999-ben legyőzték, ebből az irányból tehát a katonai erő alkalmazását szinte biztosan kizárhatjuk.

külpolitikai elemző

Várható fegyveres konfliktus Koszovó függetlenségének kikiáltása miatt?

Katonai konfliktusra feltehetően nem kell számítani, mivel Szerbiát 1999-ben legyőzték, ebből az irányból tehát a katonai erő alkalmazását szinte biztosan kizárhatjuk. Terrorista támadások előfordulhatnak, de már nem a koszovói albánok részéről – hiszen ők már elérték, amit akartak. Kérdés, hogy a koszovói szerbek terveznek-e terrorista akciókat. A szerbek a múltban csak akkor nyúltak ilyen eszközhöz, ha maguk mögött tudták Belgrád támogatását, vagyis nem tartom valószínűnek, hogy Szerbiától függetlenül a koszovói szerbek ilyen merényleteket hajtsanak végre.

Szerbia mögött ott áll Oroszország.

Szerbia most tehetetlen, elvesztett egy háborút, egy újabbat nem engedhet meg magának. Az Európai Unió támogatását kéri, teljesítenie kell tehát azt a feltételt, hogy ismerje el Koszovót. Oroszország nagyon megbízhatatlan szövetséges, saját érdekeit nézi, való?színű?leg kihasználja majd Koszovó példáját arra, hogy támogassa Dél-Oszétia és Abházia elszakadását Grúziától. Szerbia nagyon nehéz helyzetben van, hasonlót él át, mint Magyarország Trianon után.

Önálló állam lesz Koszovó, vagy marad az unió tartománya?

Eddig tartomány volt, de most változik a felállás. Az unió azt kínálja, hogy elismeri teljes függetlenségét – bizonyos feltételek mellett.

Szlovákia meddig utasíthatja el Koszovó elismerését?

Fél–egy évig. Amikor már csak néhány tagállam utasítja vissza Koszovó elismerését, Szlovákia is rákényszerül álláspontja megváltoztatására. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?