Fico feltörölte a padlót Mečiarral

Pozsony. Újra bizonytalan a kormánykoalíció sorsa. A tegnap összehívott rendkívüli koalíciós tanácsról Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke néhány perc után távozott, az újságíróknak azt mondta: Robert Fico kormányfő „tudatosan ki akarja szorítani pártját” a kormányból, látszólag előrehozott választásokat akar és nem érdeke, hogy a kormány a jelenlegi felállásban folytassa. Ján Slota SNS-elnök azt ajánlja: kapcsolják össze a pénteki költségvetési szavazást a kormány iránti bizalmi szavazással.

Fico rendkívül magabiztos, folyamatosan szívatja MečiartSITA-felvételFico szerint a válság a HZDS és a Smer közötti nézeteltérések miatt tart, Mečiar továbbra sem hajlandó beismerni, hogy a földalappal kapcsolatos botrányért a leváltott Miroslav Jureňa agrárminisztert terheli a politikai felelősség. Mečiar szerint viszont Fico szándékosan gátolja a kormány munkáját. „Azt mondta, a HZDS az elmúlt három napban számtalan hibát követett el, s ezt ő nem hajlandó eltűrni. A jelenlegi helyzetben nem hajlandó folytatni ezzel a kormánnyal” – mondta Mečiar, miután távozott a koalíciós ülésről. Szerinte Fico azt is bejelentette, hogy el akarja fogadni a vagyon eredetéről szóló törvényt, eltörölni a mečiari amnesztiákat és azt akarja, hogy „ez a kormány ne legyen”. Mečiar ma délelőtt sajtótájékoztatón közli, mit tesz pártja.

Fico néhány perces rövid sajtótájékoztatón reagált a válságra, szerinte a HZDS bosszút akar állni a Smeren a földalappal kapcsolatos botrányért. „Ezért hívtam össze a koalíciós tanácsot, ahol elmondtam, a Smer soha nem fogja támogatni az állami tulajdonnal kapcsolatos lopásokat és csalásokat. De a bosszút, a koalíció lassú szétverését sem fogjuk tűrni, amit látszólag Dzurinda úrral szerveznek. Ez minden, amit el akartam mondani” – tette hozzá Fico, és otthagyta az újságírókat.

Ján Slota kizártnak tartja, hogy a kormány szétesik. Azt ugyan beismerte, hogy az ülésen bírálat érte a HZDS-t és a leváltott agrárminisztert, viszont a kijelentéseket szerinte Mečiar túlságosan személyesen vette. „Az SNS mindent elkövet, hogy ez a koalíció megmaradjon” – szögezte le Slota. Az előrehozott parlamenti választásokat nem tartja reálisnak, mivel a parlamentben nem lenne meg az ehhez szükséges 90 szavazat.

Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke leszögezte: pártjának nem érdeke, hogy előrehozott választások legyenek. „Fico maga választotta koalíciós partnereit, viselje a következményeket. Nem kell vészforgatókönyvekről, előrehozott választásokról beszélni. Azt akarjuk, hogy a Smer választói végre megismerjék a kormányfő igazi arcát, hogy letépjük róla az álarcot, amely alatt csak hazugság, biznisz és az ország szétrablása van” – szögezte le Dzurinda. Kizárta, hogy az SDKÚ még ebben a megbízatási időszakban belépne a kormányba. „A miniszterelnök még jobban hazudik, mint Mečiar 1994 és 1998 között. Politikájának alapja a hazugság, óriási tehetsége van erre” – tette hozzá az SDKÚ elnöke.

Pavol Hrušovský, a KDH elnöke is kizártnak tartja, hogy belépnének a HZDS helyére a kormányba. „Arra várok, mikor jelenti be a kormányfő, hogy ennek a koalíciónak vége” – tette hozzá Hrušovský. Azt viszont nem zárta ki, hogy kívülről támogatnának egy Smer–SNS kisebbségi kormányt, amit František Mikloško képviselő is megerősített. Erre utalhat az is, hogy éppen a KDH volt az, amely többször megpróbálta eltörölni a mečiari amnesztiákat. Lehet, hogy Fico ezzel állította maga mellé a KDH-t.

Csáky Pál szerint nehéz kiértékelni, milyen mély a koalíciós válság. „Szerintem a HZDS nem akar kilépni. Ha Mečiar oda akart volna csapni, megtehette volna kedden, amikor a parlament újratárgyalta a nyugdíjtörvényt. Akkor 76 szavazat kellett a koalíciónak, a javaslatot maga Mečiar is megszavazta” – mondta lapunknak az MKP elnöke.

Az ellenzék a jövő évi költségvetés megtárgyalása után benyújtja a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványt. Csáky szerint az MKP ezt azért fogja támogatni, hogy „világossá váljon, ki melyik oldalon áll”. Csáky beismerte: az utóbbi időben több gesztust is tettek a magyar párt irányába a Smer képviselői, ám a pártelnök szerint az MKP nem akar egy ilyen kormánykoalíció tagja lenni. (dem, msz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?