Dubček tér Pozsonyban

Pozsony. Alexander Dubček tér, Pozsony, Szlovákia – tegnaptól így nevezik a parlament és a vár közti teret. A ’68-cal jelzett reformfolyamat jelképes alakjának a téren szobrot is emelnek, amelynek talapzatát tegnap a politikus születésének 80.

Pozsony. Alexander Dubček tér, Pozsony, Szlovákia – tegnaptól így nevezik a parlament és a vár közti teret. A ’68-cal jelzett reformfolyamat jelképes alakjának a téren szobrot is emelnek, amelynek talapzatát tegnap a politikus születésének 80. évfordulóján avatták fel Jozef Migaš házelnök, Mikuláš Dzurinda kormányfő, Heinz Fischer osztrák parlamenti elnök és Miloš Zeman cseh miniszterelnök jelenlétében. „Ő volt az első és mindmáig egyetlen, november előtti vezető politikus, akit a nemzet egésze magáénak vallott” – méltatta Dubčeket Mikuláš Dzurinda. A volt pártfőtitkár szerinte „az 1989-es forradalom után azok közé az exkommunisták közé tartozott, akik tudták vagy gyorsan megértették, hogy nincs és nem is lehet szó az emberarcú szocializmus megteremtésére tett kísérlet folytatásáról”. Jozef Migaš Dubček három alapvető vonását emelte ki: a tehetségét összhangba tudta hozni a jellemével, a vélemények „szerteszórt szigeteiből összefüggő szárazföldet tudott kialakítani”, és képes volt egyesíteni magában a szlovák hazafit a demokrata európaival. Heinz Fischer az osztrákok mély tiszteletét tolmácsolta, mondván: Dubček az elszigeteltség idején is Szlovákia európaiságát jelképezte. Miloš Zeman cseh kormányfő szerint Dubček mindig kész volt beismerni a tévedéseit, „emberarcát” ráncok barázdálták, s mosolyával a remény embere volt, nem „politikai manöken”, mint sok „reklámarcú” utóda. (Dubček és a magyarok viszonyáról szóló öszszeállításunk az 5. oldalon.) (ká)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?