Dráguló autóbiztosítás

Pozsony/Prága/Budapest. Jövőre akár 50 százalékkal is emelkedhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjtétele. Ez jelentős drágulás, hiszen legutóbb 20 százalékos volt az áremelkedés. Csehországban és Magyarországon szintén mélyebben nyúlnak a zsebükbe az autótulajdonosok.

Szlovákiában 2002 januárjától liberalizálták a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacát; ennek következményeként a területen érdekelt 8 biztosító a maximális 30 százalék helyett átlagosan mintegy 20 százalékkal emelte a szolgáltatás árát. Egyelőre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacát még az állam szabályozza, vagyis az árak bizonyos korlátok között emelkedhetnek. Kiszivárgott értesülések szerint a drágulás megközelítheti az 50 százalékot is, mivel az átlagosnál gyakoribbak a balesetek, emellett az infláció mértékét is tekintetbe kell venni. Ez azt jelenti, hogy az 1800 köbcentiméter hengerűrtartalmú Škoda Octavia jelenlegi 4100 koronás biztosítása 2003-ban akár 6150 korona is lehet. Az állam csak az alapbiztosítás (vagyoni kár 5 millió, életbiztosítás 19 millió korona értékig) mértékét szabályozza, az önkéntes alapon nyugvó kiegészítő, 60 millió korona kárig terjedő biztosítást viszont már nem, tehát e téren még nagyobb drágulás lehetséges. A kötelező biztosítás alapára 2004 végéig szabályozott, tehát 2005-től már kizárólag a kereskedelmi alapon működő biztosítók döntik el az aktuális áremelés mértékét. Csehországban, ahol jövőre már teljesen liberalizált lesz a kötelező autóbiztosítás piaca, radikális drágulás várható a kis, 1000 köbcentiméter alatti motorú gépkocsik és a nyerges vontatók terén. A kis hengerűrtartalmú gépkocsiknál a jelenlegi 1800 koronás biztosítás 2003-ban 2800 koronára ugorhat, a kamionok esetében megkettőződik a díjtétel. A többi kategóriában csupán néhány száz (cseh) koronás áremelkedés valószínűsíthető; például a legelterjedtebbnek számító Škoda Favorit és Felicia tulajdonosai az idei 3000–3100 korona helyett jövőre mintegy 3500 koronát fizetnek. Magyar biztosítási szakemberek szerint 2003-ban sem emelkedik az 5 százalékos inflációt meghaladó mértékben a díjak átlaga, ugyanakkor a biztosítók néhány ezer, rendszeresen nem fizető vagy ittasan vezető ügyfél szerződését felmondják. Új szempont, hogy az ugyanolyan paraméterekkel rendelkező új ügyfelek magasabb díjat fizetnek, mint a régiek. Ez utóbbi szempont lehetséges magyarázata, hogy az új autók többet futnak, esetleg tulajdonosaik gyakorlatlanabb vezetők a régi ügyfeleknél. (shz, m, nsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?