DAC teremfoci-diadal Ikrényen

Ikrény/Dunaszerdahely. A hét végén Ikrényben öt együttes részvételével zajlott a labdarúgó Pfanner-kupa, melyen a négy magyarországi együttes képviselői mellett a dunaszerdahelyi DAC diákcsapata is bemutatkozott a közönségnek.

Ikrény/Dunaszerdahely. A hét végén Ikrényben öt együttes részvételével zajlott a labdarúgó Pfanner-kupa, melyen a négy magyarországi együttes képviselői mellett a dunaszerdahelyi DAC diákcsapata is bemutatkozott a közönségnek. A versenykiírás értelmében a rendezvényen az 1998-ban született és ennél fiatalabb gyerekek jutottak szóhoz a résztvevők mezében. A teremfociidény kezdetén remek formában játszottak a dunaszerdahelyiek, akik magabiztosan vették az akadályokat. Négy mérkőzésükön tizenhatszor találtak a vetélytársak kapujába. Sikerük értékét hatványozza, hogy a Molnár Krisztián edző által irányított csallóköziek hálója egyszer sem rezdült a megmérettetésen. A legjobb játékosnak odaítélt különdíjat is a DAC gólfelelőse, Domonkos Kristóf kapta.

A DAC csapatának ikrényi eredményei: DAC–Ikrény 3:0, DAC– Nagybajcs 6:0, DAC–Győri Dózsa 4:0, DAC–Lébény 3:0.

KIK JÁTSZOTTAK A GYŐZTES CSAPATBAN? Somogyi Barnabás, Tóth Tamás, Sárközi László, Gútai Mihály, Molnár Rudolf, Révész Bálint, Házi Attila, Domonkos Kristóf, Filip Sucháň, Baranyai László, Sárközi Ádám, Viola Gergely, Paksi Albert. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?