Bugár: Duray magát ítélte hallgatásra

Pozsony. „Nem tapasztaljuk gazdasági érdekcsoportok nyomását” – reagált Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke Duray Miklós kijelentésére. Az ügyvezető alelnök ugyanis a Domino fórum c.

Pozsony. „Nem tapasztaljuk gazdasági érdekcsoportok nyomását” – reagált Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke Duray Miklós kijelentésére. Az ügyvezető alelnök ugyanis a Domino fórum c. hetilapban azt állította: a magyar pártban is különböző érdekcsoportok nyomása érvényesül, ami akkor is érezhető volt, amikor az MKP tavaly a kormányban maradásról döntött. „Amikor az Országos Tanács ülésén erről tárgyaltunk, Duray Miklós felhozta, hogy a pártra érdekcsoportok nyomása nehezedik, de akkor sem mondott konkrétumokat, viszont vádaskodásának negatív hatása volt. Például néhány cég, amely korábban kulturális, oktatási és egyéb rendezvényeket támogatott, látván a párton belüli gondokat, inkább visszahúzódott” – fejtette ki lapunknak az MKP elnöke, aki szerint nem helytálló az a megállapítás, hogy az MKP a szlovák pártokhoz hasonlóan egyre inkább különböző lobbik befolyása alá kerül. „Az MKP-nak egyetlen miniszterét sem kellett meneszteni a kormányból” – érvelt Bugár. Duray azt is állítja, hogy akárcsak a kommunizmusban, most is félre akarják őt állítani, egyrészt a politikából, másrészt az MKP-ból akarják kiszorítani. „Ilyen nyomás a pártban nincs. Talán ő készíti elő a talajt arra, hogy távozzon. Márciusban lesz közgyűlés, és mindenkit a munkája alapján ítélünk meg. Az ő feladata a párt szervezése és az ügyintézés, és a küldöttek majd eldöntik, az egyes elnökségi tagok milyen munkát végeztek. Nem akarunk senkit sem kiszorítani a pártból” – szögezte le az elnök. Duray kijelentésére, miszerint szégyelli, hogy az MKP a kormánykoalíció tagja, Bugár hangsúlyozta: „Nem beszélni, hanem dolgozni kell. Duray Miklós is megszavazta, hogy lépjünk be a kormányba. Azóta történt néhány, számomra sem tetsző dolog, de mindezt először az országos elnökség elé szokás terjeszteni, nem pedig üzengetni a sajtóban. Nem hiszem, hogy jó, ha a koalíciós partnerekről azt nyilatkozzuk, szégyen velük dolgozni. Mindenkit óvatosságra intenék, mert a kapcsolatokat könnyű elrontani. Vannak esetek, amikor határozottan és erélyesen kell lépni, hiszen nekünk is a választók érdekeit kell képviselnünk, de Duray úr néhány állításával nem tudok egyetérteni.” Bugár nem zárta ki, hogy az ügyvezető alelnök kijelentéseivel az elnökség is foglalkozik majd, de hangsúlyozta: az elnökség sohasem tiltotta meg Duraynak a nyilvános szereplést. Az MKP csak olyan határozatot fogadott el, hogy a parlamenti választások előtt a képviselő-jelöltek a párt hivatalos álláspontját közölhetik. „Duray önként nem nyilatkozott fél évig, saját magát ítélte hallgatásra” – tette hozzá. Duray a Domino fórumban ugyanis olyan szellemben válaszolt a hallgatásának okát firtató kérdésre, mintha az MKP tiltotta volna meg a véleménynyilvánítást, amiről a kommunista és totalitárius módszerek jutottak az eszébe. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?