Pozsony. Szlovákia lakosságának 67,6%-a gondolja azt, hogy az ország helyzete egyre romlik, derül ki az MVK ügynökség felmérésől. Ez az érték az előző évhez képest tíz százalékkal nőtt.
Keresés
Nem lesz népszavazás a gázművekről
Pozsony. Elutasította a kormány Robert Fico Smer-elnök javaslatát a Szlovák Gázművek (SPP) magánosításáról kiírandó népszavazásra. Fico elképzelése szerint a polgároknak arról kellett volna dönteniük, a parlamentnek szükséges-e alkotmányos többséggel megszavaznia a fontos vállalatok eladását.
Neonácik tanyája lehet a PSNS
Pozsony. Az Emberek a Fajgyűlölet Ellen (ĽPR) polgári kezdeményezés szerint a Valódi Szlovák Nemzeti Pártot (PSNS) és annak tevékenységét az állami biztonsági szerveknek kellene ellenőrizniük, mivel a párt képviselői a megalakulásuk óta szélsőséges csoportokra valló nyilatkozatokat tesznek.
Olajfolt a Dunán Pozsonynál
Pozsony. Valószínűleg gázolaj okozta azt a 2,5 kilométer hosszú foltot, melyet tegnap fedeztek fel a Dunán.
Csalással vádolják Čarnogurský fiát
Pozsony. Csalásban való bűnrészességgel vádolja a Zsolnai Kerületi Nyomozóhivatal az igazságügyminiszter fiát, Ján Č.-t, aki a csalást a vád szerint Róbert K.-val, a közép-szlovákiai energetikai vállalat (SSE) ügyvivőjével együtt követte el. Rendőrségi információk szerint Róbert K.
Jó vételára lesz az SPP-nek
Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) 49%-os tulajdonrészére kiírt privatizációs pályázatra október 19-ig jelentkező összes cég indulhat a pályázat következő fordulójában – állítja Robert Fico, a Smer elnöke, aki a cég privatizációs bizottságának tagja.
Második olvasatban az ombudsmanról
Pozsony. A parlament második olvasatba, vagyis a megvitatás következő fordulójába utalta a jogbiztosról (ombudsmanról) szóló kormányjavaslatot.
Találkozzunk a Simon-Júda Vásáron!
Két nagy eseménye lesz az idei, immár 455. párkányi Simon-Júda Vásárnak. Az első kétségkívül az, hogy a magyarországi vendégsereg csaknem hat évtized után nem komppal, hanem a Mária Valéria hídon érkezik. Alig csekélyebb a hírértéke annak, hogy a vásár történetében először Új Szó–Vasárnap sátor is lesz.
Adatbevitelre várva
Pozsony. A párkányi hídon működő határátkelőn kialakult kritikus helyzetről, a kimerítő várakozásról nem tudnak a rendőrség határ és idegenrendészeti osztályának országos igazgatóságán. Az igazgató, Miroslav Samek ezredes arról sem tud, hogy a hétvégén Párkányban vásár lesz, mivel ez a nyitrai igazgatóságra tartozik.
Rusko csatát vesztett
Pozsony. Megrendült a Markíza Televízió monopolhelyzete: a szlovák frekvenciatanács nem Pavol Rusko, hanem közvetetten Vladimír Železný cseh médiamágnás „javára” döntött néhány fontos hullámhossz szétosztása során.