Pozsony. A Szlovák Vasutak márciusban 10 milliárd koronányi, államilag garantált hitelt vesz fel a hazai és külföldi pénzintézetektől, ami 1,5 milliárd koronával haladja meg a korábban tervezett hitelfelvételt.
Keresés
Növekvő adóbevételek
Besztercebánya. Idén januárban az adó-és vámhivatalok 19 milliárd koronányi összeget szedtek be, ami 3,7 milliárd koronával haladja meg az állami költségvetésben tervezett összeget. Ebből az adóbevételek 18,6 milliárd koronát tettek ki. Ez csaknem a negyedével több az eredetileg tervezettnél.
Javított eredményén a Siemens
Pozsony. Mintegy 538 millió eurós adózás utáni gazdasági eredményt produkált a Siemens konszern a 2001/2002-es gazdasági év első negyedévében, amely október 1-jétől december végéig tartott. Ez jelentős javulásnak számít az előző negyedévhez viszonyítva, amikor a konszern 1,098 milliárd eurós veszteséget ért el.
Új bányaaknát nyitnak Handlován
Privigye. A privigyei Felső-nyitrai Bányák Rt.(HBP) a jövő év második felében felújítja a kitermelést a handlovái bánya keleti aknájában, amelyben több mint 3,5 millió tonnányi minőségi barnaszén található – jelentette be Peter Čičmanec, a HBP vezérigazgatója.
Hiányos a távközlési törvény
Pozsony. A távközlési törvény kormánytervezetét e héten megküldtük a kormánynak, kedvező elbírálás estén így a parlament még a választások előtt rábólinthatna - állítja Viliam Podhorský, a közlekedési tárca távközlési szekciójának vezetője.
Törvény a szlovák termékek védelmére
Pozsony. A hazai szupermarketek és kereskedők közötti üzleti kapcsolatokban olyan módszerek váltak uralkodóvá, amelyek kedvezőtlen hatással vannak a kis- és közepes vállatokra, sok esetben a létüket is veszélyeztetve - állítja Vladimír Faič, a Demokratikus Baloldal Pártjának parlamenti képviselője.
Tegnap elaltatták a szarvasmarhákat
Zádorháza. A rimaszécsi szövetkezet zádorházi telepén tegnap elaltatták azt a nyolc tehenet, amelynek leölését egy BSE-beteg jószág miatt az állat-egészségügyi felügyelet rendelte el. Az állatok agyából szövetmintát vesznek, amelyet BSE-vizsgálatnak vetnek alá. Az eredménytől függetlenül a tetemeket a nyitrai dögégetőben semmisítik meg. (ú)
Munkanélküliség februárban
Pozsony. Februárban a nyilvántartott munkanélküliek száma Szlovákiában elérte az 561 870-et, ami ugyan 2 ezerrel kevesebb, mint januárban, ám csaknem 4 ezerrel több, mint tavaly februárban. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal előzetes adatai szerint a februári állástalanok aránya így 20,77 százalékot tesz ki. (TASR)
Enyhe növekedés
Brüsszel. Az öreg kontinens gazdasága az első három hónapban 0,4 százalékkal fog nőni, miután 2001 utolsó negyedében 0,2 százalékkal zsugorodott, idézi a Bloomberg az Európai Bizottság prognózisát.
Csaknem 30 új gazdag a Forbes listáján
A Forbes magazin szerint idén is Bill Gates a világ leggazdagabb embere, a legfiatalabb milliárdos pedig 18 éves.
Woody Allen híres mondása szerint reggel felkel, megnézi, hogy szerepel-e a Forbes magazin toplistáján, s ha nem, elmegy dolgozni.