A főiskolákon igényelhető szociális ösztöndíjat az állam fizeti, és Szlovákia csak azoknak nyújt ilyen segítséget, akik szlovákiai székhelyű intézményben tanulnak nappali tagozatos képzés keretében, és az állandó lakhelyük is itt van.
Keresés
Több mint 10 ezer embert evakuáltak Csehországban
Csehországban az egyik legsúlyosabb árvízhelyzet a lengyel határ mentén fekvő 57 ezres Opavában van. A város nehezebb idők elé néz, mint 1997-ben.
Eddig nem ismert, rendkívül veszélyes vírust fedeztek fel Kínában
Ismeretlen eredetű, súlyos tüneteket okozó vírusra bukkantak a tudósok.
Kilenc településen tartanak időközi önkormányzati választást Magyarországon
Kilenc településen tartanak ma időközi önkormányzati választást Magyarországon: Vattán, Kisszekeresen, Rábaszentmihályban, Bajánsenyén, Mesterházán és Rátóton polgármestert, Bozsokon polgármestert és képviselőket, Pakodon egyéni listás képviselőket, Kerepesen pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Lengyelországban és Ausztriában emberéleteket követelt az árvíz
A szomszédos országokban többen is elhunytak az áradásokban.
Visszatértek a Földre az első kereskedelmi űrséta résztvevői
A Polaris Dawn magánpénzből finanszírozott űrmisszió résztvevői vasárnap kora reggel Florida déli csücske közelében landoltak, miután ötnapos Föld körüli tartózkodásuk során az első kereskedelmi űrsétát is végrehajtották.
Orbán Viktorhoz látogatott Arnold Schwarzenegger (VIDEÓ)
Edzési tippeket osztott meg a magyar miniszterelnökkel.
KVÍZ: Általános műveltséged teszteljük! Magasabb lehet az átlagnál...
Az ételekről meglévő tudásodra vagyunk kíváncsiak!
Taraba: Hétfő éjszaka tetőzhet a Duna
A folyó vízállása várhatóan hétfőről keddre virradó éjszaka lesz a legmagasabb – jelentette be Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter a TA3 vasárnap délelőtti műsorában.
NATO- és EU-tagállamokat támadnak orosz hackerek
Több nyugati ország hírszerző szolgálata figyelmeztetést adott ki az orosz Felderítő Főcsoportfőnökség (GRU) részét képező, 29155-ös egység néven ismert kibercsoport tevékenységére. A német hatóságok közölték, hogy a hét folyamán hackerek több támadást is végrehajtottak NATO- és EU-tagállamok ellen.