Elvittek minden mozdíthatót
Dernő/Krasznahorkaváralja. Egy hétvégi házat és egy vadászházat rabolt ki ismeretlen tettes május 2-a és 7-e között. A dernői házból a betörő elvitte a televíziót, a videomagnót, három rádiómagnót, egy hajszárítót, egy gyorsforraló kannát, egy vasalót, ruhaneműt és a hűtőszekrényt.
Keresés
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Egyelőre marad a sorompó
Nagyszelmenc. A hét végén a községi hivatal nagytermében Tóth Lajos polgármester és Zelei Miklós, A kettézárt falu című könyv szerzője számolt be washingtoni útjáról. Márciusban amerikai küldöttség járt Nagy- és Kisszelmencen. Akkor a küldöttség vezetője, A.
Egyházlátogatás Zsóron
Zsór. Egyházlátogatásra került sor a Túrós mentén. Mint arról Tóth László, a Turóc-völgy tíz településének reformátusait egyesítő közösség lelkésze tájékoztatott, az egyházlátogatók között volt Miklós István esperes és Blanár Erik nagybalogi lelkész, valamint a térség gyülekezeteinek gondnokai és presbiterei is.
A hatékonyság érdekében
Besztercebánya.
Együttes erővel Európáért
Kassa. Hivatalos kassai vendégei is voltak a hétvégén Stuttgartban megrendezett nemzetközi ökumenikus egyházi találkozónak. A közel tízezer fős rendezvényre a városban működő történelmi egyházak képviselői mellett az önkormányzat küldöttsége is elutazott, Zdenko Trebuľa főpolgármesterrel az élen.
Élni kell a lehetőségekkel
Tornalja. Szombaton délután az MKP csaknem teljes vezérkara részt vett azon a találkozón, melyre a párt helyi és nagyrőcei járási szervei a térség polgármestereit, vállalkozóit és véleményformáló, meghatározó személyiségeit hívta meg.
NAPTÁR
Május 11
EGY GONDOLAT
„Minden forradalom végül is érzelmi dolgokon áll vagy bukik.”
Herceg János
NÉVNAP
Ferenc
A világ egyik legelterjedtebb neve latin eredetű, a Franciscusból származik.
„Mészároljunk koalát!”
Adelaide. Sandra Kanck ausztrál képviselőnő mintegy húszezer koala megölésére szólított fel, s ezzel a – részben igen heves – bírálatok középpontjába került. Tucatjával kapott elektronikus leveleket külföldről is – ismerte el a honanya.
Szagos szavazóhelyiség nyílt a szigetországban
Manila. A Fülöp-szigeteken tegnap elkezdődött elnök- és parlamenti választásokon akut helyhiány miatt toaletteket is szavazóhelyiséggé nyilvánítottak.
Oslói vécépapírgyűjtés
Oslo. Megkönnyebbülhetnek a norvégok: megérkezett hozzájuk a dán vécépapírsegély. Norvégiában a fuvarozók immár csaknem két hónapja tartó sztrájkja miatt hiány támadt több alapvető áruból.