Kassa. Hat használt, húszéves villamost akar eladni a kassai közlekedési vállalat. Eddig cseh, ukrán, magyar és lengyel városokból jelentkeztek potenciális érdek-lődők.
Keresés
Bikaparádé Zólyomban
Zólyom. A losonci Insemas kft. zólyomi telepén ma délelőtt rendezik meg a 3. országos bikaparádét, amelyet minden évben nagy érdeklődés kísér. A cég 10 órától felvonultatja legszebb holstein, fleckvieh, pinzgau és charolais bikáit.
A Land-Art rozsnyói követői
Rozsnyó. Május 15-től 26-ig tart az a programsorozat, amely Eko-Art néven, a Nemzetközi Ifjúsági Csereprogram keretén belül zajlik. Az alapötlet Görgey Gabriellától, a rozsnyói gimnázium tanárától származik. Az akció leglátványosabb programja a Rozsnyó felett magasodó Pozsálón egyik sziklájának becsomagolása volt.
Kevés a pénz az iskolákra
Királyhelmec. A helyi városházán a héten nagy örömmel és némi megnyugvással fogadták a pénzügyminisztériumból érkezett levelet.
Elkészült a losonci felhőkarcoló
Losonc. Felavatásra vár Besztercebánya megye legmagasabb épülete Losoncon. A 64 méter magas irodaházat június elején adják át rendeltetésének Losonc délnyugati részén a Tugári-patak mellett.
JUBILEUMI MIKSZÁTH NAPOK (1984 – 2004)
Május 28. (péntek)
16.30 Nagykürtös, evangélikus templom – Mikszáth Kálmán emléktáblájának megkoszorúzása
17.00 Nagykürtös, Nagykürtösi Körzeti Hivatal épülete – Két évtized Mikszáth napjai – emlékülés
Május 29. (szombat)
Kerékpáros Mikszáth-emléktúra
11.
AJÁNLÓ
Május 21. (péntek)
Nagysalló – délelőtt Nagysallói Találkozó címmel a Lévai járás néptánc- és hagyományőrző gyermekcsoportjainak seregszemléjét rendezi meg a helyi kultúrházban a Csemadok Lévai Területi Választmánya, a nagysallói magyar alapiskola és a községi hivatal.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Elfogták a támadókat
Komárom. A rendőrség elfogta azt a csallóközaranyosi férfit és nőt, akik még április 22-én megtámadtak egy 45 éves nőt – tájékoztatott Renáta Čuháková, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettese.
Három éven belül felépül a ligetfalui aquapark is
Pozsony. A fővárosban három éven belül új üdülő, szórakoztató és üzleti központ épül, melynek része lesz egy aquapark is. A projektumot előkészítő Aquapark Slovakia becslése szerint az összberuházás költsége elérheti az egymilliárd koronát; a pénzt külföldi forrásokból teremtik elő.
Első nemzetközi RockrendezvEUs
Szimő. RockrendezvEUs címmel szombaton először rendeznek nemzetközi rockfesztivált a településen. „Szeretnénk bemutatni a fiataloknak az unióhoz csatlakozó visegrádi országok kultúráját. Ehhez kaptunk támogatást a Visegrádi Alaptól, mivel kulcsszavunk a partnerség volt.