Pozsony. Törvényt sért a kabinet, amikor indokolatlanul titkosnak nyilvánítja a kormányülésen előterjesztett dokumentumokat.
Keresés
Kikerülhet a rács mögül
Kassa. Valószínűleg kiengedik Jozef Majskýt. A Kassai I. Járásbíróság ugyanis tegnap nem tett eleget az illetékes ügyész kérésének, azaz nem hosszabbította meg a bűnszövetkezet létrehozásával és csalással gyanúsított nagyvállalkozó előzetes letartóztatását.
Rendőr embercsempészek között
Pozsony. A rendőrség embercsempészet-ellenes részlege újabb bandát számolt fel. A galeri a ligetfalui határátkelő térségében juttatott át elsősorban ázsiai – bangladesi, kínai, pakisztáni, indiai – és orosz illegális bevándorlókat a szlovák–osztrák határon. A bűnszövetkezet élén az albán Ali H.
Egy és fél törvényt hagytak még
Pozsony. Az ötödik reformtörvény általános vitájáig jutott tegnap a parlament, a Smer – a korábbi négy jogszabálytervezethez hasonlóan – ezt a törvényt is átdolgoztatná az egészségügyi minisztériummal.
Nem csökkentik a benzin adóját
A Česmad már felszólította tagjait, hogy az üzemanyagot Csehországban vagy Ausztriában vásárolják
Pozsony. A pénzügyminisztérium – Ivan Miklošsal az élén – továbbra sem könynyít a hazai gépkocsivezetők életén.
Horoszkop
Jó híreket hall, és különös meglepetések érik. Igyekezzen megőrizni maga körül a harmóniát, ne legyen túl temperamentumos. Megjelenik életében valaki, igazi társra talál benne.
Nyugodtan élvezheti a mai napot.
Vita a jégkorszakról
A mai civilizációra hirtelen lecsapó jégkorszak rémét felrajzoló aktuális hollywoodi film meglepően realista részleteket tartalmaz, állítja az egyik elismert brit tudós.
Hideg- és melegrekordok
Meglehetősen mozgalmas és számos tekintetben egyedülálló időjárás jellemezte kontinensünket a 2003-as esztendőben. Számunkra talán a legemlékezetesebb az április hatodikai késői havazás, majd pontosan egy hónapra rá a 34 fokos hőség volt.
Hónapokon át tartó hőhullámok jönnek
Mind gyakoribbak lesznek Európában az elkövetkező évtizedekben a tavalyihoz hasonló, szinte hónapokon át tartó hőhullámokat és hőmérsékleti rekordokat hozó nyarak – figyelmeztettek svájci klímakutatók.
Tanácstalanok a meteorológusok
A tavalyi tikkasztó forróságot követően Európa-szerte aggódva tekintenek az elkövetkező hónapok elé. A meteorológusok azonban tanácstalanok, semmi biztosat nem tudnak ígérni a nyárral kapcsolatosan.