Bagdad. Tizenöt iraki és egy amerikai katona halt meg azokban a heves összecsapásokban, amelyeket az amerikaiak tegnap vívtak Muktada asz-Szadr síita hitszónok híveivel Szadrvárosban, Bagdad síiták lakta szegénynegyedében.
Keresés
Nem lesz nyilvános vizsgálat
Moszkva/Beszlan. Százezernél többen vettek részt tegnap délután a moszkvai Vörös téren megrendezett terrorellenes nagygyűlésen. Az orosz elnök elutasítja a nyilvános vizsgálatot a beszlani túszdráma ügyében – jelentették orosz hírügynökségek egy brit lap alapján.
Nem tudott kitolatni, ezért lőtt
Pozsony. Testi sértés és garázdálkodás gyanújával hétfőn eljárást indítottak egy récsei férfi ellen. A gyanúsított gépkocsijával tolatni akart, azonban útját állta egy másik jármű. Ekkor megtámadta, majd kézifegyverével rálőtt az őt akadályozó személygépkocsi sofőrjére, akit bokasérülésekkel szállítottak kórházba.
Rendőrautóval ütközött a biciklis
Pöstyén. Rendőrautó ütött el vasárnap este egy helyi kerékpárost. A középkorú férfi jelzés nélkül hajtott biciklijével a hatósági jármű haladási sávjába. A rendőr – az ütközést elkerülendő – fékezett, de nem sikerült a balesetet megelőznie. A sértettet kórházba szállították, a sofőr enyhébb sérülésekkel megúszta.
Öten szlovák iskolából magyarba
Komárom. A közelmúltban bezárt Szabadság utcai szlovák tannyelvű alapiskola tanulói közül öten az egyik helyi magyar tanítási nyelvű iskolában kezdték meg tanulmányukat – közölte Vörös Mária igazgatónő. Mint mondta, a szülők azért döntöttek így, mert a lakóhelyük közelebb van a magyar iskolához.
Jól sikerült a koronázás
Pozsony. Elégedettek a szervezők a koronázási ünnepséggel, legalább 60 ezren látogattak a fővárosba – állítja Peter Čiernik, Pozsony-Óváros polgármestere. A négy városkapu helyén szedett tízkoronás vámból 53 ezer koronát gyűjtöttek össze. Az összeget a hátrányos helyzetűeket támogató szervezetek kapják.
Támogatás a kormánytól
Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja kezdeményezésére a kormányhivatal szeptemberben rendkívüli pénzügyi támogatást nyújt szlovákiai magyar intézményeknek – tudatta lapunkkal Csáky Pál kormányalelnök irodája.
Túl szigorúan büntetik a füvezést
Pozsony. Nem bűncselekmény a marihuána szívása, a fiatalok 62 százaléka nem kerülhet börtönbe – hangoztatták egy vasketrecből a Szabad Választás polgári társulás képviselői, akik az új büntetőjogi törvénykönyv ellen tiltakoztak a parlament előtt. Szerintük az nem tesz különbséget forgalmazó és fogyasztó között.
Újabb robbanás a fővárosban
Pozsony. Robbanás rázta meg tegnap a pozsonyi Rybničná utcát. Egy 45 éves vállalkozó, a nagyszombati Štefan H. súlyos hasi sérüléseket szenvedett, minek következtében a helyszínen szörnyethalt. Feltételezhetően maga az áldozat idézte elő a balesetet. „A sérüléseket egyelőre ismeretlen eredetű robbanószer okozta.
Szerződés két határ menti megye közt
Párkány. Komárom–Esztergom megye és a Nyitrai kerület tegnap a párkányi Vadas Szálló konferenciatermében hosszú távú idegenforgalmi megállapodást írt alá. A szerződés előzményeként már a múlt év őszén hivatalos partneri megállapodást kötött a két megyei szintű önkormányzat.