Hamis bankók a postán
Vezekény. A galántai járásbeli község postahivatalában hétfőn hamis bankókat fedeztek fel. A rendőrségi jelentés szerint a posta főnöknőjének feltűnt, hogy az egyik kétszáz koronás bankjegy halványabb színű, mint amilyennek lennie kell.
Keresés
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Öt helyett már csak két helyen a komáromi munkahivatal
Komárom. A napokban komoly költözködés zajlott a komáromi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalban. Egyes részlegei ugyanis eddig öt különböző helyen székeltek, ami az ügyfelek és a hivatalnokok dolgát egyaránt megnehezítette.
Drágul az utcai parkolás Pozsony belvárosában?
Pozsony. A főváros vezetése úgy véli, ha a jelenlegi ütemben nő a gépkocsiforgalom Pozsonyban, a városközpont egy-két éven belül teljesen „bedugul”. A városatyák jelentős forgalomcsökkenést az új parkolási tájékoztatási rendszertől várnak, amelynek bevezetését, üzembe helyezését 2005 márciusára ígérik.
Késik az egyházkarcsai ipari park építése
JÓZAN MÓNIKA
Egyházkarcsa. A Jednota és a JEF Konzerv Rt. 250 millió koronás beruházást tervezett a helyi ipari parkban, az infrastruktúra kiépítését azonban hátráltatja a szükséges dokumentumok és engedélyek beszerzése.
Marihuána a jogosítvány nélküli fiatal sofőrnél
Galánta. Kábítószertartás és -kereskedelem miatt indult eljárás egy 17 éves helyi fiatalember ellen, akinek az autójában fél évvel ezelőtt közúti ellenőrzés során vadkenderrel teli műanyag tasakot talált a rendőrség.
AJÁNLÓ
Október 7, (csütörtök)
Fülek - 17.00 óra: Irodalmi est a Vigadóban. A Füleki Városi Művelődési Központ tisztelettel meghív minden érdeklődőt B. Kovács István: Gömörország – Egy tájhaza arcvonásai tényekben, képekben és gondolatokban című könyvének bemutatójára. A könyvet Tököly Gábor mutatja be.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Elkapták a zsarolót
Lőcse. Egy helyi vállalkozó azzal a panasszal fordult vasárnap a rendőrséghez, hogy egy ismeretlen személy aznap titkos telefonszámról hívva megfenyegette, hogy megöli és felrobbantja az autóját, ha nem hagyja abba az üzletelést egy lengyelországi céggel.
Diákvéradókat toboroznak
Kassa. Tizedik alkalommal indít kampányt Diákvércsepp címmel a kassai Vöröskereszt. Állítják, hogy az önkéntes véradók toborzását nem lehet elég korán kezdeni, ezért idén az egyetemek és középiskolák mellett az alapiskolákat, sőt, az óvodákat is megszólítják.
Csütörtökön ül össze a megyei képviselő-testület
Besztercebánya. Csütörtökön tartja soron következő ülését a Besztercebányai Megyei Önkormányzat. A tanácskozáson a huszonhárom napirendi pont között több fontos kérdés megtárgyalására is sor kerül.
Érthetetlen számukra a passzivitás
Rimaszombat. A meghirdetett határidőig, október elsejéig nagyon kevés visszajelzés érkezett a Besztercebánya megye déli részén működő önkormányzatok részéről a beruházási lehetőségeiket bemutatni kívánó tervezettel kapcsolatban.