Feled. Tegnap délután elmaradt a közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjának feledi (Jesenské–Dolná Ždaňa) mérkőzése. A miértre a hazaiak klubelnökétől, Fábián Ferenctől kértünk választ. „A térségünkben napok óta uralkodó csapadékos időjárás hatására pályánk talaja játékra alkalmatlanná vált.
Keresés
Kiizzadták a győzelmet
Ógyalla. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának ógyallai újoncánál a 11. forduló után kényszerszülte edzőváltásra került sor. Michal Totot, aki váratlanul visszatért Komáromba, az őszi idény végéig a „sörgyáriak” edzői képesítéssel is rendelkező klubtitkára, Ondrusek Péter helyettesíti.
Elégedett a közbiztonsággal?
Szőke György kereskedő, Galánta
Semmi gondom a közbiztonsággal, szerintem nagyon is rendben vannak a dolgok, semmi panaszom nem lehet. A lakótelepi lakásom meg a boltom is a rendőrség közelében van, gyakran hosszabb időre is elutazunk otthonról, de eddig semmilyen negatív tapasztalatom nem volt.
A költő ma is aktuális üzenete
Dunaradvány/Virt. „A klasszikus időmértékes verselés egyik legnagyobb korai mestere, a magyar irodalom erős megalapozója igazán megérdemli, hogy emlékét híven ápoljuk” – mondta Koncsol László a hétvégén megrendezett XVII. Baróti Szabó Dávid Napok alkalmából a jezsuita szerzetes, költő sírjánál.
NAPTÁR
Október 18
EGY GONDOLAT
„Gondolkozz, mint a cselekvés embere, cselekedj, mint egy gondolkodó.”
Henri Louis Bergson
NÉVNAP
Lukács
A latin eredetű névvel eredetileg a lucaniai származású férfiakat jelölték, s innen terjedt el Európa-szerte. Eljutott a szlovák nép körébe is, s a Lukások szintén ma ünnepelnek.
Épületre zuhant a műhold
A hétvégén lakóházba csapódott Kínában egy visszatérő műhold – értesült az Objektív Hírügynökség. Az űrszonda eddig ismeretlen okból egy négyemeletes lakóházra zuhant a Sihuan tartományban található Penglai településen.
Személyi sérülés nem történt, a lakóházban jelentős kár keletkezett. A műhold darabjai nagy területen szóródtak szét.
Perlik az Őrült Lovat
A néhai sziú Őrült Ló leszármazottai meg akarják tiltani a párizsi Őrült Ló sztriptízklubnak a névrokonságot. A párizsi Crazy Horse mulatót 1951-ben alapították, míg az ogellala-sziú Őrült Ló jóval korábban, a XIX. században született és ténykedett harcos törzsfőnökként.
Daganatot okoz a mobil
Új fejlemény egy ellentmondásos kutatási területen: a hosszú távú mobilhasználat megduplázhatja egy ritka agydaganat előfordulását. Az adatok szerint az extra esetek csak azon az oldalon alakulnak ki, amelyen a páciens a telefont használja.
Zenei töltőállomás
Ezen a héten is bemutatunk nektek egypár érdekes oldalt, ahol a sztárprodukcióktól az igencsak alternatív zeneművekig bármit megtalálhattok. A felsorolt honlapok letöltési lehetőséget, vagy csak ízelítőt adnak a jóból. www.alcazarworld.
Fotópályázat az öregkorról
Bár még nagyon messze van tőletek az öregkor, biztos néha bennetek is felvetődik a kérdés: vajon milyenek lesztek öregkorotokban? Talán hasonlítani fogtok valamelyik most élő, idősebb ismerősötökre?