Bukarest. A jövőben sem lehet figyelmen kívül hagyni az RMDSZ-t, bármilyen kormánytöbbséget is akar majd kialakítani valaki a liberális-demokrata Traian Basescu győzelme után – hangsúlyozta tegnap Markó Béla, közvetlenül azután, hogy Nastase elismerte vereségét.
Keresés
Több mint négyezren ĺrországban
Brüsszel/Dublin. Az EU-csatlakozás után 4200 szlovákiai állampolgár utazott ĺrországba munkát keresni. Az Irish Times tegnapi számában megjelent statisztikai adatokból kiderül, az újonnan csatlakozott tagországok közül Szlovákia ezzel a számmal a negyedik helyet foglalja el. Az 50 ezer kivándorló majdnem fele lengyel.
Újdelhiben utcát neveztek el Dubčekről
Pozsony. India azok közé az országok közé tartozik, melyek állandóan fejlődnek, hangsúlyozta Ivan Gašparovič államfő az ázsiai ország fővárosában tartott gazdasági értekezleten. Marek Trubač szóvivő közölte, az elnök ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot a két ország kereskedelmi kapcsolatai miatt.
Rendőrt és bankárt üntettek ki
Pozsony. Arany Biatec-díjjal tüntették ki Hodossy Károlyt, az OTP szlovákiai elnök-vezérigazgatóját. Erről a Gazdasági Klub – Független Közgazdasági Fórum tagjai döntöttek titkos szavazással, akik 1993 óta minden évben odaítélik ezt az elismerést.
Elütötte egy vonat az autista fiút
Pozsony. Vonat kerekei alatt lelte halálát az az autista fiú, aki szombaton szökött meg egy Mikulás-ünnepségről. A 15 éves Ivan Tichý szétroncsolt holttestére a pozsonyi műszakiüveg-gyár közelében, a Csehországba vezető vasútvonal mellett bukkantak rá a keresésébe bekapcsolódott egységek. (t, ú)
Tátrai ellenőrző pontok
HĺRÖSSZEFOGLALÓ
Magas-Tátra. A rendőrség nyolc ellenőrző pontot létesített a falopás megakadályozására, mondta Vladimír Palko belügyminiszter a Magas-Tátra tájrehabilitációjáért és fejlesztéséért felelős kormánybizottság tegnapi ülése után.
Megdöbbentő eredmény
Pozsony. Az MKP Országos Elnöksége tegnap nyilatkozatot adott ki a kettős állampolgárságról december 5-én tartott népszavazásról. A testület megdöbbenését fejezte ki a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról megtartott magyarországi referendum eredményével kapcsolatban.
Még három bűn van a rovásán?
Pozsony. Újabb gyilkossággal gyanúsítják a közelmúltban szabadlábra helyezett, a Pápay-klán kivégzésével vádolt Sz. Árpádot – közölte Jana Tökölyová, a főügyészség szóvivője. Rendőrségi információk szerint részt vett Csémy Mihálynak, a dunaszerdahelyi alvilág volt tagjának megölésében; a férfit 1997.
Vigyázzunk a karácsonyi égőkkel!
Pozsony. Jól gondoljuk meg, milyen karácsonyi égőket vásárolunk! – figyelmeztet a fogyasztóvédelmi felügyelőség. A béke ünnepéből ugyanis könnyen rémálom válhat. Legutóbb múlt hét pénteken egy besztercebányai sportüzlet égett le – a tüzet a karácsonyi dísz rövidzárlata okozta.